Hirdetés
Utánpótlás

Visszatekintés az EYOF leány kosárlabda tornájára – interjú Debreceni Eszterrel



:

:

Fotó: Magyarock/Szalmás Péter

Hirdetés

Bronzérmet szerzett a 2022-es besztercebányai EYOF leány kosárlabda tornáján a magyar válogatott. Debreceni Eszter szövetségi kapitánnyal készítettünk egy átfogó beszélgetést a tapasztalatokról.

Gratulálok! Az egyik legváratlanabb magyar éremszerzés, amiről beszámolhattam. Nem azért indítok ezzel, mert nem hittem a játékosokban vagy a stáb felkészültségében, hanem az életkori sajátosságok miatt.

Köszönjük! Óriási dolog és ha lehet ilyet mondani, még értékesebbé teszi ezt az érmet, hogy a vezető korosztálynál kilenc játékosunk fiatalabb volt. Három 2006-os és kilenc 2007-es születésű játékossal utaztunk ki. Nem volt eredménykényszer, nyomás rajtunk. Az MKOSZ szakmai vezetésével úgy állapodtunk meg, hogy vívjunk jó mérkőzéseket, szerezzen nemzetközi tapasztalatot ez a korosztály is. Róluk tudni kell, hogy ők a Covid miatt beleestek egy olyan időszakba, amikor nem tudtak részt venni nemzetközi tornákon.

Az első mérkőzés után már éreztük, hogy a csapatban benne van a kellő akarat, lendület, képesek komfortzónán kívül extázisban kosárlabdázni. Látszódott, hogy ez akár további győzelmeket is hozhat. Onnantól kezdve komolyabb teher volt – ha nem is a lányokon, de rajtunk edzőkön biztosan –, hogy próbáljuk a szlovénok is ellen kisajtolni a játékosokból azt, ami bennük van. Azzal a győzelemmel ugyanis bejuthattunk a négy közé, ami szép eredmény.

Végül az álom forgatókönyv valósult meg. A program ismeretében kirajzolódott egy olyan út, ha sikerül legyőzni Szlovákiát és utána Szlovéniát, párhuzamosan pedig a spanyolok is megteszik ezt, akkor az utolsó csoportmeccs tét nélküli. Nem kell a bombaerős rivális ellen számolgatni.

A fiatalság, a magasságban és a súlyban mutatkozó különbség ellenére tisztában voltunk azzal, ha ki tudjuk hozni a lányokból, ami bennük van, akkor ezt az általad is említett utat meg tudjuk csinálni. Az első meccs után pedig már különösen látszódott ez.

Javította az esélyeinket, hogy Łukasz Trzaskoma még két nappal az elutazás is felmérte a csajokat és megerősítette, hogy folyamatosan emelkedő jó formában vannak. Ezt sikerült tartani a torna elején is és ennek köszönhetően az első két meccset meg tudtuk húzni. Utána a spanyolok ellen – nem azt mondom, hogy feladtuk -, de a folytatást szem előtt tartva figyeltük a játékperceket. Ettől függetlenül igyekeztünk úgy forgatni a csapatot, hogy ne legyen nagy különbség a végére. Nagy lett a különbség, de ennek a spanyol csapatnak nem sokan tudtak 50 pontot dobni. Az pedig egy pozitívum volt a mi részünkről.

Fotó: Magyarock/Szalmás Péter

Mi állt össze erre a tornára? Mi alapozta meg az eredményességet?

Amiben igazán nagyok voltunk, hogy csapatként tudtunk minden mérkőzésen ott lenni. Mindig akadt egy-egy játékos, aki képes volt pluszt hozzátenni. Ráadásul nem mindig ugyanazok hozták a mérkőzéseket. Jött friss ember a padról vagy a kezdőötösből más és más vette át a vezérszerepet. Ezen felül azt emelném ki, hogy tudtunk csapatvédekezésben pluszt hozni. Hozzányúltunk a zónavédekezéshez is, ami nagy fegyvernek bizonyult. Az első két mérkőzésen nem találtak fogást rajta.

Visszakanyarodva az elejéhez, amit elsősorban hangsúlyozni kell, az a csapatszellem, ami összetartotta a lányokat. Nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is. Elég megnézni, hogy a kispadon milyen együttélés jellemzett mindenkit. Ez elengedhetetlen tényező a sikerhez.

Szeretem böngészni a statisztikákat és összességében az egész tornán kedvezően alakult a gólpasszok, az eladott, a szerzett labdák aránya. Ez minek tudható be?

A fiatal korunk ellenére nagyon fegyelmezetten tudtunk kosárlabdázni és azokat a taktikai utasításokat, amiket megfogalmaztunk feléjük, precízen, pontosan betartották a lányok. A maximális koncentráció megmutatkozik az általad idézett statisztikákban. Általában több szerzett labdánk volt, mint eladott és ez pozitív irányba tudja befolyásolni a játékot.

Nézzük a másik oldalt. Nyilván még zajlik a torna szakmai értékelése, de melyek azok a területek, ahol lemaradást tapasztaltál, ahol előrébb kellene lépni?

Támadásban a dobásbiztonságon lehetne javítani. Beszéltünk a statisztikáról, azon is látszódik, hogy a dobószázalékunk ingadozó volt. Védekezésben kicsit szerintem magyar betegség, hogy egy-egyben nem tudunk úgy védekezni, mint például a spanyolok. Ezen felül a lepattanó és a kizárás egy óriási hiányosság a magyar mezőnyben. Sok támadólepattanót szedtek ellenünk. Ráadásul azoknál a csapatoknál, akik magassági fölényben voltak, ebből még inkább nagy hátrányunk származott.

Fotó: Magyarock/Szalmás Péter

Eljött az elődöntő Franciaország ellen. Tisztes helytállás mellett 60-47-re maradtatok alul. Mi volt az edzői iránymutatás arra a meccsre?

Nem adtuk fel azt a mérkőzést sem, bár tisztában voltunk azzal, hogy a szerkezetben, a fizikai adottságokban mutatkozó különbségek nagyban befolyásolják majd a játék képét. Végül 13 pont lett közte és ez az első negyedben alakult ki, ahol elszaladtak tőlünk. Utána minden negyedben versenyben tudtunk lenni. 18 támadólepattanót engedtünk a francia csapatnak, ami nem kevés. Második, sőt harmadik esélyből rengeteg pontot kaptunk. Ilyenkor szokták szemléletesen azt mondani, hogy a francia válogatott fejünk felett lejátszotta mérkőzést.

Szégyenkezésre nem volt semmi okunk és tisztesen helyt tudtunk állni. Abból szempontból pedig jó volt ilyen kaliberű csapattal játszani, hogy a következő napra a ritmust meg tudtuk szerezni. Azt próbáltuk hangsúlyozni, ha tudunk ugyanebben a ritmusban, extázis közeli állapotban játszani a belgák ellen, akkor lehet esélyünk.

Nekem nagyon pozitív volt, hogy a spanyoloktól és a franciáktól elszenvedett vereségek után milyen szépen felállt a csapat. Ebben a korban ez egyáltalán nem magától értetődő.

Arról korábban is beszéltünk, hogy jó csapatszellem jellemezte a válogatottat, de azt is hozzá kell tenni, hogy egyénileg is okos gyerekekről van szó. Reálisan látták a helyüket a mérkőzéseken és nem csüggedtek. Ehhez a szakmai stáb pedagógiája is kellett. Nem azt kértük számon a csapaton a vereségek után, hogy miért nem sikerült, hanem inkább a pozitívumokra összpontosítottunk. Az elődöntő után is az volt a fő üzenet, ha ugyanennyit beletesznek és így összpontosítanak, akkor éremmel a nyakukban térhetnek haza.

Szerintem ezt az egész szituációt nagyon jól kezelték. Felfogták annak a gondolatnak a jelentőségét, hogy egy ilyen tornán nem lehet megzuhanni. Itt nincs olyan, hogy újra fogjuk játszani, ha nem sikerül. Nemzetközi szinten egy lehetőség van megmutatni, hogy jobbak vagyunk. Ennek a gondolkodásmódnak az elsajátítása nagyon fontos. Ehhez jött hozzá a koncentráltság, a fegyelmezettség, ami a pályán kívül is megmutatkozott. Ha takarodó volt, akkor takarodó volt. Ha a csapatkapitány megbeszélést tartott, akkor meghallgatta mindenki. Együtt döntött a csapat, együtt csináltak mindent.

Fotó: Magyarock/Szalmás Péter

A bronzmeccsen megmaradt a pillanat, amikor 26-20-ra elmentek a belgák és egy emberként ugrott fel mindenki náluk. Akkor úgy nézett ki, hogy hozzájuk kerülhet a lélektani előny. Aztán épp ellenkezőleg történt.

A harmadik negyed 14-2 volt sokáig és az bizonyult döntőnek. A félidőben próbáltuk tudatosítani azokat az elveket védekezésben, amiket előtte megbeszéltük a belga csapattal kapcsolatban. Nagyon szépen össze is állt és úgy védekeztünk, ahogy elterveztük. Az első két negyedben még voltak benne lyukak, a belgák is frissebben kosárlabdáztak. A harmadik negyedben azzal a rohammal, amit rájuk mértünk, nem tudtak mit kezdeni. A negyedikben ugyan voltak kisebb megingások, de nem éreztem veszélyben a győzelmet.

A nemzetközi mezőnyről milyen benyomásod alakult ki? Ilyen tapasztalatokról például beszélgettetek a lányokkal?

A lányokat próbáltuk felkészíteni, hogy nemzetközi mezőnyben más a sebesség, az agresszivitás, a faulthatár. Biztosak voltunk abban, hogy fogják engedni a kemény játékot és döntő volt, hogy hamar tudtunk alkalmazkodni ehhez. Nem estünk abba a hibába, hogy hisztiztünk, elkezdtünk királykisasszonyokat játszani, hanem felvettük a kesztyűt. Belátták a játékosok, ha ez a faulthatár, akkor nekünk is tudni kell keményebbnek lenni. Ezt a négy fél hét alatt végig igyekeztünk sulykolni a lányokba.

Az EYOF kapcsán mindig hangsúlyos az élmény. Természetesen nem tudhatjuk kinek mit hoz az élet, de ezt a sportélményt, a lefújás utáni önfeledt örömet senki nem veszi el. Sokat beszéltünk eredményekről, statisztikákról, de ennek valahol ez a sportélmény a lényege.

Annál jobb érzés nincs, amikor egy ilyen válogatott program végén azt látja a stáb, hogy a gyerekek boldogok. Ahogy mondtad: ezt senki nem fogja elvenni tőlük. Itt 48 ország sportolói vettek részt 10 sportágban és öröm volt látni, hogy milyen barátságok születtek. Fantasztikus élmény volt nekik és az csak egy megkoronázása, hogy éremmel a nyakukban térhettek haza.

Bízom benne, hogy nagy löketet ad a lányoknak a kosárlabdában és hitet abban, hogy van helyük a pályán. Érdemes a mai világban sportolni. Mert ez is nagyon fontos, hiszen egyre kevesebben teszik. Ezek a gyerekek végig küzdötték az egész nyarat, hogy részt vehessenek egy ilyen megmérettetésen. Egy-két hét pihenés után jön a következő szezon. Nem volt nyaruk. Nem pihenésről, bulizásról szólt a nyár, hanem kőkemény munkáról. Maximálisan megérdemelték, hogy így alakuljon.

Fotó: Magyarock/Szalmás Péter

Hirdetés