Hirdetés
Archivum

Visszatekintés az U16-os válogatott lengyelek elleni sikerére



:

:

Hirdetés

Szombaton a székesfehérvári ORV második napján az U16-os válogatottunk 73-44-re legyõzte Lengyelországot. Rövid visszatekintés az összecsapásra.

Fotó: Farkas Fanni

Fotó: Farkas Fanni

A magyar csapat a szorosabb elsõ félidõ után a harmadik etap elején egy 12-2-es sorozattal hagyta állva riválisát. Óriásit küzdöttek a magyar lányok ezen a délutánon. Joggal szólt a vastaps a lefújás után. A csapatunk erejét, tartását és érettségét dicséri, hogy bár az elsõ 20 percben támadásban akadtak kisebb kihagyások, de a folytatásban lényegesen pontosabban játszottak a mieink.

Az elsõ 20 percben 35-bõl 12 mezõnykísérlet lett sikeres és 10 eladott labdát regisztrálhattunk. A harmadik negyedben viszont 10 perc alatt 10 mezõnykosara született a magyar csapatnak és mindössze három eladott labdánk volt ebben a periódusban. Eközben hat szerzett labda és öt gólpassz is került a statisztikai lapra. A lepattanók terén pedig átvettük az irányítást. A negyedik negyedben szintén ezek az erények jellemezték a mieinket.

A teljes statisztikákat nézve Igor Skocovski vezetõedzõ is kiemelte a nyilatkozatában a 27 szerzett labdánkat és azt, hogy 44 eladott labdára kényszerítettük az ellenfelet. Ehhez még hozzátehetjük, hogy leindításból 22, második esélybõl 18 pontunk született.

„Nehezebben indultunk ezen a meccsen, nem szokásos ritmusban játszottunk. Pontatlan elzárásokat és passzokat adtunk, védekezésben pedig hiányzott a kellõ agresszivitás.” – kezdte értékelését Igor Skocovski vezetõedzõ.

„Második félidõben összeszedtük magunkat és jobb hozzáállású védekezést láthattunk a lányoktól, nagyobb nyomást helyeztünk a labdára és több hangsúlyt a passzsáv védésre. Sikerült elhúznunk az ellenféltõl így többféle szerkezetet is ki tudtunk próbálni. Végül 27 szerzett labdánk volt és 44 eladott labdára kényszerítettük az ellenfelet.” – jelentette ki a szövetségi kapitányunk, majd így folytatta:

„Külön szeretném kiemelni Miklós Melindát (22 IBM, 6 pont, 7 szerzett labda, 5 gólpassz, 5 lepattanó), Habling Larát (12 IBM, 15 pont, 6 lepattanó) és Rakita Lilit (10 IBM, 10 pont, 5 szerzett labda). Gratulálok a lányoknak, holnap az elsõ helyért fogunk küzdeni.” – összegzett Igor Skocovski.

A játéknap másik meccsén Csehország 82-58-ra verte Szlovákiát. Ez azt jelenti, hogy vasárnap 14 óra 30 perctõl a szintén veretlen csehek ellen immár a tornagyõzelemért lépnek pályára a mieink.

Hirdetés