:
:
Június elején került sor Kazahsztánban az U18-as Világbajnokságra, melyen a magyar válogatott a hatodik helyen zárt. Földi Attilával a válogatott szakvezetõjével tekintettünk vissza a tornára, a beszélgetésünk végén pedig a további nyári feladatok is szóba kerültek.
Fotó: FIBA
Írta: Nagy Norbert
– Kezdjük egy rövid értékeléssel, milyen érzések vannak benned?
– Nagyon csalódottak vagyunk és nagy hiányérzetünk van. Úgy érzem én is és a lányokkal is ugyanezen az elven voltunk, hogy többet érdemeltünk volna. Sokkal jobb csapat vagyunk, mint amilyen pozícióban végeztünk. A sportnak azonban megvannak ezek az árnyoldalai, hogy kis szerencsétlenséggel nem úgy fejezzük be a tornát, ahogy szerettük volna.
Azt gondolom, hogy a tornának a három legjobb csapata között voltunk a spanyolok és a franciák mellett. Úgy hozta a sors, hogy mi már elég korán találkoztunk az egyik jó csapattal. Nem a mi szerencsétlenkedésünk miatt, hanem a spanyolok nem vették komolyan a csoportot és második helyen jutottak tovább. Így találkoztunk a negyeddöntõben, ahol egy ki-ki meccsen, nem azt mondom, hogy szerencsés dobással, mert hibáztunk egyet a végén, – de ami bement nekik, az ki is maradhatott volna -, a spanyolok jutottak tovább. Utána a franciákkal játszottak egy szoros, egy labdás meccset. Ez a három csapat volt így nagyon együtt. A többi esetben lehetett érezni, hogy nem kérdés az eredmény. Például a döntõ is így alakult, ahol az amerikaiak 21-12-re kikaptak a franciáktól. A csehek is a négy között végeztek, akiket legyõztünk simán a csoportban. Sajnos mi húztuk a legrövidebbet a három legerõsebb közül.
– Függetlenül attól, hogy a 6. hely miatt csalódásként gondolsz vissza a tornára, látva a válogatott összes meccsét, én úgy érzem, hogy játékban, küzdeni akarásban nagyon rendben volt ez a Világbajnokság.
– Így van, éppen azért fájó, ami történt, mert jók voltunk. Harciasság szempontjából a tavalyi csapat és ez az idei csapat is jelesre vizsgázott. Ezt korosztálytól függetlenül az erõsségünknek tekinthetjük a 3×3-as játékban. Törekedni fogok arra én is és nyilván a mindenkori válogatott játékosok is, hogy ez a stílus fennmaradjon. Pont ezért fájó, mert én is azt érzem, hogy jól játszottak, nagyot harcoltak a lányok.
Abból a szempontból kicsit „igazságtalan” ami történt, mert mi a csoportot komolyan vettük. Vérprofin, bajnokhoz méltóan álltunk hozzá mindenkihez. Senkit sem becsültünk alá, mint például a spanyolok, akik ezt megtették Új-Zélanddal. Ilyen áron találkoztunk a spanyolokkal nagyon hamar, pedig ha a papírformát nézzük, nem kellett volna összefutnunk a negyeddöntõben.
Ez nem azt jelenti, hogy féltünk a spanyoloktól. Számítottunk rá, hogy elõbb-utóbb játsszunk erõs csapatokkal. A sors úgy hozta, hogy mi estünk ki túl korán. A játék és a hozzáállás nem csalódás, csak az eredmény. Amikor megnézzük, hogy olyan csapatok vannak elõttünk, akik egyértelmûen gyengébbek nálunk, az fájó az egészben.
Fotó: FIBA
– Tekintsünk vissza a negyeddöntõre. Kétszer is elmentek a spanyolok, elõbb 3-1-re, majd 7-3-ra, mégis fordítottunk a mérkõzés az utolsó percében. Hogy élted meg a meccset a helyszínen?
– Kicsit bután kezdtük a meccset. Nem csináltuk azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk. A spanyolok pont az ellenkezõ arcukat mutatták, mint amit a csoportban csináltak. Azt szerintem lehetett érezni kintrõl is, hogy a spanyolok nagyon durvák voltak. A 3×3-ban természetesen engedik a kemény játékot, de õk már a keménység felsõ határát súrolták. Például Mérész Trixit az elsõ büntetõje elõtt egyértelmûen a nyakánál fogva rántották le. Ez a keménység meglepett minket.
Pont ez a keménység volt ránk jellemzõ és kaptunk egy olyan csapatot, amelyik még nálunk is keményebb. Fizikálisan dominánsak voltunk az addigi ellenfeleink ellen. Kisebbek voltak nálunk a csehek, az izraeliek, a németek pedig puhábbak, lassabbak. A spanyolok jöttek szembe az elsõ olyan ellenfélként, akik méretben nagyobbak nálunk, súlyban többek nálunk. Azokat az egy-egy elleni helyzeteket, amiket végigvittünk a csehek ellen, azokat nem tudtuk itt megoldani. Lehetett látni az egy-egy elleni megoldásainkra készültek, kettõztek minket. Ere számítottunk valójában, beszéltük, hogy sokkal több kettõ-kettõt kellene játszunk.
Benne van egy ilyen meccskezdés a kosárlabdában, szépen felálltunk belõle. Nem estünk szét, amikor elmentek és megmutattuk a karakterünket. Fordítottunk, de kis szerencsétlenséggel úgy jöttek össze a dolgok, hogy õk mentek tovább. Gondolok itt Livinek a büntetõjére, ami ha bemegy, akkor minimum hosszabbítás. Aztán elaludtunk a sarokból elengedett távoli dobásnál. Minden úgy jött össze, hogy õk jussanak tovább.
– Térjünk rá a nemzetközi mezõnyre. Hogy látod, milyen színvonalat képviseltek a csapatok és véleményed szerint merre tart a szakág?
– Azt gondolom, hogy az idei Világbajnokság gyengébb színvonalú volt, mint a tavalyi. Ezt nem annak tudom be, hogy nem vette komolyan a többi válogatott. Utánpótlásról van szó, ahol folyamatosan cserélõdnek a korosztályok és befolyásolja a színvonalat, hogy éppen az adott korosztálynak milyen játékosai vannak.
A franciák tavaly a Lisa Berkani-féle csapattal kicsit komolyabbnak tûntek, mint az idei, bár természetesen idén is erõsen voltak. A spanyolok szinte ugyanazzal a kerettel érkeztek és õk ebbõl következõen összeszokottabban játszottak. Az amerikaiakat pedig lényegesen gyengébbnek éreztem, így is döntõztek, de a játék alapján nem tûntek kimagasló képességû csapatnak. A csoportkörben is szenvedtek el vereséget és a cseheket is nehezen gyõzték le.
Talán most a színvonal nem volt olyan, de szervezésileg jól sikerült a torna és a médiában is, otthon, illetve külföldön egyre felkapottabb a szakág. Biztos, hogy ez a VB is elõrébb fogja vinni a 3×3-at.
– A folytatásban idén nyáron miként alakul a program a korosztályos válogatott számára?
– Most annyival nehezebb a dolog, hogy az Eb-selejtezõre való felkészüléshez egy másik kerettel fogunk nekilátni. Az a négy lány, akik a Világbajnokságon szerepeltek, õk a klasszikus 5-5 elleni kosárlabdában is tagjai az U18-as válogatottnak és ott kezdik a felkészülésüket a soproni Európa-bajnokságra. A szövetséggel, illetve a válogatott szakmai stábjával egyeztetve abban maradtunk, hogy mi nem fogunk beleszólni egymás dolgába, nem fogjuk kivenni a játékosokat. Így olyanok érkeznek majd a keretbe, akik nem tagjai az 5-5 elleni válogatottnak.
Készülünk a július 16-án, 17-én Szolnokon megrendezésre kerülõ selejtezõre, ahol megpróbálunk jól teljesíteni. Nagy teher nincs rajtunk, mert rendezõként biztos résztvevõi vagyunk a debreceni Európa-bajnokságnak. Ennek ellenére hazai pályán, hazai közönség elõtt szeretnénk minél jobb teljesítményt felmutatni. Három összetartást tervezünk a selejtezõ elõtt. Nyomás ugyan nincs, ettõl függetlenül én szeretném a továbbjutó helyek egyikét megszerezni. Szeretném, hogy ne az maradjon meg a közvéleményben, hogy a magyarok úgy jutottak ki az Eb-re, hogy elõtte nem teljesítettek jól a selejtezõn.
Szeptemberben lesz idén az Európa-bajnokság, ami így kicsit késõbbre esik, mint tavaly. Ez abból a szempontból jó, hogy vissza lehet hozni azt a négyest, amelyik a Világbajnokságon szerepelt. Én vélhetõen ezt is fogom tenni, bár természetesen semmi sincs kõbe vésve. Ettõl függetlenül, amit ez a négyes a Világbajnokságon mutatott, az nagyon jó volt és úgy érzem, hogy bennünk maradt egy jó eredmény. Kétszer nem fogja elvenni tõlünk a sors ezt és remélem, hogy az Európa-bajnokságon ott tudunk lenni a legjobbak között teljesen a végjátékban. A világbajnokságon történtek miatt még a mostaninál is motiváltabbak lesznek a lányok, kõ-kövön nem fog maradni.
