Hirdetés
Archivum

Visszatekintés az U18-as Európa-bajnokságra – Völgyi Péterrel beszélgettünk



:

:

Hirdetés

Az U17/U18-as válogatott kiemelkedõen eredményes nyarat teljesített idén. A minszki U17-es Világbajnokságon a magyar csapat a 4. helyen zárt, majd a vasárnap véget ért U18-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Völgyi Péter szövetségi kapitánnyal lehetõségünk nyílt egy hosszabb beszélgetésre, mely során a nyári sikerek hátterébe is betekinthettünk.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

A beszélgetésünk elején arról kérdeztük Völgyi Pétert, hogy véleménye szerint mi adta a sikerek alapját. „Négy elõzménye volt ennek a sikeres nyári szereplésnek.” – kezdte válaszát a szövetségi kapitány. „Az egyik, hogy a klubokban nagyon szépen menedzselik ezeket a játékosokat és jó képzést kapnak. Nyilván mindenkinek a hiányosságaira fény derült a nyári tornákon, ugyanakkor jó fizikális állapotban és jó képzettségi szinten kaptuk meg õket. A másik, hogy olyan szülõi gárda áll mögöttük, akik például a bronzmérkõzésen egészen félelmetes hangulatot produkáltak Udinében. Már elõtte a székesfehérvári MKOSZ Edzõközpontban, ahol a székhelyünk volt az elmúlt hetekben, látszódott, hogy mindent megtesznek a gyerekekért.” – jelentette ki a szakvezetõ, aki így folytatta:

„Harmadszor az elõzõ évben az U16-os válogatottban nagyon jó munkát végzett velük a szakmai stáb. Tudták a játékosok, hogy mirõl szólnak a világversenyek, átestek a kettõs terhelésen az EYOF szerepléssel. A tavaly elért eredményeknek köszönhetõen kerülhettünk olyan kedvezõ csoportokba, amit meg tudtunk lovagolni akár a VB-n, akár legutóbb az Eb-n. Végül, de nem utolsó sorban az MKOSZ kiváló körülményeket biztosított. Jártunk felkészülési tornán Spanyolországban, Olaszországban és belekóstolhattunk abba, hogy ott milyen lehetõségek mellett dolgoznak. Bátran merem állítani, hogy ezekhez viszonyítva is extra körülmények között készülhettünk. Ez a négy dolog jelentette az alapját a sorozatnak.”

Beszélgetésünk során Völgyi Péter hangsúlyozta, hogy lényegében egy október óta folyó munka eredménye a vasárnap megszerzett bronzérem. Bár az U17-es Világbajnokság sokat kivett a játékosokból, de a szövetségi kapitány véleménye szerint annak az élménye is kellett a jó udinei szerepléshez.

„Októberben kezdtük a felkészülést. Hat összetartásunk volt és a télen jártunk Németországban felkészülési tornán. Tehát azt, amit lehetett a sûrû versenynaptár mellett, már az elõzõ szezonban beletettük. Nem teljesen ismeretlenként álltunk neki a nyári programnak. Ez a nyolc hét rendkívül intenzív volt. Visszatérve még egy kicsit a Világbajnokságra, ott konkrét elvárást nem fogalmaztunk meg. Szerettünk volna továbbjutni a csoportból. Az, hogy a spanyolokat meg tudtuk verni a csoportkörben a felkészülési meccseken elszenvedett vereségek után, nagy összekovácsoló erõnek bizonyult Minszkben.” – jelentette ki Völgyi Péter, aki a japánok legyõzését és az ausztrálok elleni bronzcsatát külön is kiemelte a VB-rõl.

„A spanyolok elleni sikernek köszönhetõen kaptuk a nyolcaddöntõben Angolát, ahol egy kicsit rá tudtunk pihenni a kellemetlen stílusú és nehezen olvasható kosárlabdát játszó japánokra. Talán az volt az a mérkõzés, ahol leginkább kellett fókuszálni és másként kosárlabdázni. Arra vagyok szakmailag az egyik legbüszkébb. Utána az amerikaiakkal elõdöntõztünk, akik mögött lényegében a teljes minszki mezõny a második helyért küzdött. A bronzmérkõzésen volt esélyünk az ausztrálok ellen, de a saját hibáink miatt nem sikerült megszerezni a 3. helyet. Az olyan dacot adott a csapatnak, hogy megfogadtuk: ha mégegyszer eljutunk egy nagy tornán ilyen magasságig, ott már nem kaphatunk ki.”

Fotó: FIBA.Basketball

Mindenki nagyon féltette a válogatottat az Európa-bajnoki szerepléstõl. Azon túl, hogy 10 játékos lábában ott volt a Világbajnokság terhelése, nekik ezúttal egy évvel idõsebbekkel is fel kellett venni a versenyt. Azt Völgyi Péter is elmondta, hogy fáradtak voltak a keret tagjai a minszki túra után, de ezen szerencsére gyorsan sikerült átlendülni Udinében.

„Nagyon fáradtan érkeztünk haza a Világbajnokságról. Bár el kell mondani, hogy Minszkben nagyon jó volt a szálloda, az étkezés, a terem. Nem volt meleg, 25 fok környékén lehetett végig a tornán. Ideális körülmények között játszhattunk. Ráadásul jöttek azok a gyõzelmek, amik még inkább csapattá kovácsolták ezt a jó szellemiségû társaságot. Két személycsere után utaztunk az Európa-bajnokságra. Udinében más körülmények fogadtak minket. Sem a szállás, sem az étkezés, sem a teremben lévõ 40 fok nem kedvezett egy ilyen második sorozatnak. Egy kicsit nyûgösebbek is voltak a lányok. Szerencsére a késõbbi kiesõ szlovén csapat ellen kezdtünk, ahol sikerült visszatalálni a saját ritmusunkhoz és a Világbajnokságon mutatott játékunkhoz.” – mondta Völgyi Péter. A szlovén meccs után Németország, Lettország és a nyolcaddöntõben Horvátország volt a rivális. Ezen sorozat végére a kitûzött célját elérte a csapat.

„Egyedüliként megvertük a késõbbi Európa-bajnok németeket. Talán ennyit el lehet mondani: az Eb-döntõ után megköszönték nekünk, hogy azon a meccsen kicsit észhez térítettük õket. Ellenünk nem úgy kosárlabdáztak, ahogy szerettek volna. Náluk végül az lett a fordulópont, mely után behúzták a további meccseiket. A lettek ellen egyértelmûen kijött a fáradtság, ami a csoportgyõzelmünkbe került. Így elõbb a horvátokkal, majd a franciákkal játszhattunk. A horvát csapat ellen magabiztosan hoztuk az elsõ félidõt, de a másodikban felõröltek minket. Szoros mérkõzés alakult ki. Ezzel a gyõzelemmel a magunkkal szemben felállított minimális célkitûzést teljesítettük. Ennek a csapatnak egy évvel fiatalabbként ugyanis az A-divíziós tagság biztosítása volt a feladata. Innentõl ez megvolt, amivel érezhetõen lekerült egy nagy teher a játékosokról.” – jelentette ki a szövetségi kapitány, aki szerint a felszabadultság biztosította a jó folytatás alapját.

„Sokkal felszabadultabban és bátrabban mentünk bele a franciák elleni mérkõzésbe. Senki nem fogadott volna ránk, de a torna legjobb játékát produkáltuk és magabiztosan vertük ki az egyik végsõ esélyesnek tartott csapatot. Erre az eredményre nagyon büszkék vagyunk. A spanyolokkal játszottuk az elõdöntõt, ami már a hatodik meccsünk volt. Azt hozzá kell tenni, hogy a francia és a spanyol válogatott is más összeállításban szerepelt Udinében, mint a Világbajnokságon. Náluk 24 olyan játékos van, akit menedzselnek és emiatt másabb jellegû csapattal találkoztunk. Nem sokon múlott így sem a döntõbe jutás. Bíztam benne, hogy lelkileg nem esik össze a társaság a bronzmeccsre.” – tekintett vissza Völgyi Péter a negyeddöntõre és az elõdöntõre.

Fotó: FIBA.Basketball

A bronzmeccsen nagyobb elõnyünk után felzárkóztak a lettek, de a végjátékban pontosabbnak bizonyultak a magyar lányok. „A lettek egy nagy pofonból jöttek a németek elleni elõdöntõt követõen. Így megadatott az esély a csoportkörben elszenvedett vereség után a visszavágásra. Minden játékosunk az utolsó erõtartalékait vette elõ, mert már a 14. tétmérkõzésüket játszották a Vb-n is szereplõk. Ez azt jelenti, hogy a 14. alkalommal hallgathattuk meg a Himnuszt, ami nagyon jó érzés. Ugyanakkor 14. alkalommal kellett felkészülni egy adott ellenfélbõl, ami egy kicsit idegõrlõ volt a csapatnak. Az elsõ félidõben mi irányítottuk a játékot. A második félidõben viszont kiütköztek a fáradtság miatt a koncentrációs hibák és így egy szoros meccset játszottunk. A végén kellett a szerencse is, de megdolgoztunk ezért a sikerérért az elmúlt nyolc hétben. Ráadásul úgy érzem, hogy kulcspillanatokban mi jobban észnél voltunk, bedobtuk a büntetõket és így megérdemelten nyertünk.”

Beszélgetésünk végéhez közeledve arra is rákérdeztünk Völgyi Péternél, hogy számára milyen tapasztalatokkal zárult az idei válogatott program. „Amire a legbüszkébb vagyok, hogy sok edzõkolléga odajött és gratulált a játékunkhoz. Nem is kifejezetten a helyezésünkhöz, hanem azt mondták: a leglátványosabb és legattraktívabb játékot a mi csapatunk produkálta. Emellett pedig a védekezésünkre is büszke vagyok. Amikor átvettük ezt a társaságot, láttuk, hogy túl sok jó egyéni védõ-játékos nincs. Sikerült azonban kialakítanunk egy olyan csapatvédekezést, amire mindkét nagy tornán tudtunk építeni. Ami fontos a lányok szempontjából, hogy ezen a 14 mérkõzésen mindenféle stílust képviselõ, eltérõ kosárlabda-kultúrával rendelkezõ ellenféllel találkoztak. Belekeveredtek olyan helyzetekbe, ahol döntést kellett hozniuk. Ez az, amit edzéseken vagy bajnoki mérkõzéseken nem lehet modellezni. Ebbõl rengeteget tanultak. Felvértezve ennek a nyárnak a tapasztalataival lehet készülni a jövõben. A legfontosabb az, hogy fizikálisan közelebb menjünk a mezõnyhöz, mert ott úgy érzem egy kicsit le voltunk maradva. Az egyéni hiányosságokat próbáljuk meg a klubok segítségével pótolni a következõ egy évben.” – összegzett a szövetségi kapitány, aki a teljes stábnak köszönönetet mondott zárásul.

„Nagyon fontos volt, hogy a stábban mindenki tudta a dolgát. Nem csak a szûk szakmai stábra vonatkozik ez, ahol Gáspár Dáviddal és Iványi Dalmával barátként dolgoztunk. Az esti beszélgetéseink nem csak a kosárlabdáról szóltak, de mindig onnan indultak és azzal zárultak le. Nagyon fontos, hogy ez az összhang megvolt közöttünk. A stáb többi tagja, ha kellett reggelit vásárolt vagy éppen wifi-n mérkõzéseket töltött le. Mindenki próbálta a legtöbbet hozzátenni és ez így együtt nagyon fontos volt a jó szereplésünkhöz. Köszönöm szépen minden résztvevõnek a munkát!” – mondta Völgyi Péter.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés