:
:
A magyar U20-as válogatott bronzérmet szerzett a podgoricai B-divíziós Európa-bajnokságon. A csapat vezetõedzõjével Imreh Ajtonnyal idéztük fel a torna történéseit. Visszatekintésünk során kitértünk a legfontosabb meccsekre, a felkészülés alatt elvégzett munkára és egy kicsit a nemzetközi mezõnyre.
Írta: Nagy Norbert
Fotó: FIBA
– Gratulálok az Európa-bajnokságon szerzet bronzéremhez és az ezzel kivívott feljutáshoz! Vágjunk a közepébe és a visszatekintésünket kezdjük az utolsó két mérkõzéssel. A szlovén válogatott elleni elõdöntõvel, illetve a csehek ellen megvívott bronzcsatával. Hogy élted meg ezeket belülrõl?
– A döntõbe jutásért zajló mérkõzésen szerettünk volna nyerni, hogy másnap egy önfeledt meccset játszhassunk. Ne kelljen azon izgulni, hogy ki fog feljutni. Reálisan kell látnunk, hogy a szlovén csapat erõsebb, mint a miénk. Jobb szerkezettel rendelkezõ keretük van és úgy érzem, hogy megérdemelten nyertek azon a mérkõzésen. Az elsõ negyedben volt 10 pont a hátrányunk és utána is végig 5-8 pont között váltakozott. Tény az, hogy a két külsõ posztú játékosukat nehezen tudtuk fogni és nehezen tudtuk védeni a pick and roll játékukat. Tulajdonképpen ezzel számoltunk is a mérkõzés elõtt. Én úgy gondolom, hogy szégyenkezésre való okunk azzal a mérkõzéssel kapcsolatban nincsen. Nyilván játszhattunk volna jobban, de ha õszinte akarok lenni, Szlovénia jelenleg jobb csapat.
A harmadik feljutó hely sorsát a bronzmérkõzés döntötte el, melynek kettõs érzelmekkel vágtunk neki. Ott volt bennünk az a tudat, hogy a cseheket már megvertük rögtön az elsõ meccsen 15 ponttal. Ez azonban veszélyes tud lenni, ha újra játszik ugyanaz a két csapat egy tornán egymás ellen. Ez így is lett, úgy gondolom, hogy a csehek jobban felkészültek erre, mint az elsõ találkozóra. Nálunk a felkészülés ugyanúgy megvolt, mint az elsõ mérkõzés esetében. Az érzõdött a lányokon, hogy ez a hatodik meccsük volt. Kicsit fáradtabban, tompábban mozogtak. Ettõl függetlenül végig úgy éreztem, hogy meg tudjuk nyerni. Ez a cseh csapat nem jobb annyival, hogy õk jussanak fel. Az utolsó 3 percben pedig nagy hajrával megfordítottuk a meccset.
– Érdemes visszakanyarodni az elsõ csoportkörre is, ahol 24 óra alatt a magyar válogatott kétszer is pályára lépett. Csehország ellen született az elõbb már általad is említett gyõzelem, majd jött az ukránok elleni fellépés, amely nem sikerült igazán jól. Mi zajlódott le a csapatban, hiszen két ellentétes mérkõzést láthattunk?
– Valóban két ellentétes meccs volt. Nem hiszem, hogy fizikálisan tompább lett volna a társaság. Fel voltunk készülve erre a terhelésre, sõt a csehek ellen a harmadik negyedben azt éreztem, hogy õk kicsit kipukkadtak, mi pedig bírtuk volna még tovább. Ez az ukrán csapat annyira nem rossz, mint amennyire a csehek õket elverték. Az ukránok is szisztémában játszanak, jó szerkezetû keretük van, jó külsõ posztos és magas játékosokkal. Tulajdonképpen ez nehézséget okozott nekünk. Ez volt az egyik oka annak a vereségnek, a másik oka pedig – és ezzel remélem, hogy nem bántok meg senkit, hiszen beszéltünk errõl a meccs után a lányokkal – nem sikerült betartani azokat, amiket elterveztünk. Belementünk 11 pontos vezetésrõl egy adok-kapokba, amibõl rosszul jöttünk ki. Ennek lett az a vége, hogy hátrányból kezdtünk el rohanni és már nem sikerült fordítani. Taktikailag kicsit fegyelmezetlenek voltunk. Azt hozzá kell tenni, amit már mondtam is, hogy az ukrán csapat, nem rossz csapat. Azt már az EB elõtt is tudtuk, hogy a csehek és az ukránok is erõsek. Az volt a cél, hogy legalább egy meccset nyerjünk, így ne az alsó ágra kerüljünk.
Fotó: FIBA
– Ha nem egy konkrét szituációt emelünk ki, hanem az egész tornát nézzük, akkor a csapat erõsségét miben látod?
– Mindenképpen maga a CSAPAT. Ki kell azt is emelnem, hogy a csapat körül egy olyan stáb dolgozott, melynek minden tagja akarta ezt a sikert és mindenki mindent megtett azért, hogy ez a korosztály a B-divízióból feljusson az A-divízióba. Annak érdekében, hogy szinte teljes mértékben ugyanezek a lányok az A-divízióban is megmutathassák magukat. Azért mondom, hogy szinte teljes mértékben õk, mert csak Dobos Ágnes, Horváth Bernadett és Gundel-Takács Anna fog kiöregedni, mindenki más még jövõre is pályára léphet ebben a korosztályban.
Nyilvánvaló, hogy a csapattá érés folyamatában voltak mélységek és magasságok. Ebben a folyamatban nagy szerepe volt a stábnak és a lányoknak, akik a stáb instrukcióit, munkamorálját, edzésmunkáját és az ezzel járó követelményeket elfogadták. Ez a kettõ együtt eredményezte azt, hogy végig motiváltak tudtunk lenni. Egyedül az ukrán meccsen éreztem, hogy alulmotiváltak voltunk, ami abból adódott, hogy nem tartottuk be a taktikai utasításokat. Ezen felül végig azt tapasztaltam, hogy akarnak a lányok, küzdenek és ez alapján teljesen megérdemeltük a feljutást.
Itt szeretném megköszönni a segítséget a stáb összes tagjának. Gáll Tamásnak, aki higgadt tudott maradni a tornán és olyan instrukciókat adott meccsek közben, ami nagy segítségünkre volt. Lukas Trzaskomának, aki az erõnléti edzõnk volt. Hatalmas energiákat mozgósított, hogy hetente többször megjelenjen az edzésünkön és segítse a felkészülésünket. Vajda Annának, aki egyéni képzéseket tartott a lányoknak és szerepet kapott az erõnléti felkészítésben, másrészt a lányokkal folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Amikor mentális holtponton voltunk, akkor át tudta lendíteni õket a tapasztalata és a rutinja alapján. Mindenképpen szeretném megköszönni a közremûködést Rónaszéki Szilviának, aki évek óta az U20-as csapatok mellett dolgozik és a tapasztalatával segítette a munkánkat. Mivel rengeteg sérüléssel küzdöttünk, szeretném kiemelni Burdi Szabolcs munkáját, akinek minden napra jutott feladat és nagy szerepe volt, hogy a lányokat össze tudta drótozni. Ki kell emelnem a technikai vezetõnket Koronics Andrást is, aki nem ismert lehetetlent.
– A végére tekintsünk el a magyar válogatottól. Kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy szakemberként milyen színvonalúnak ítélted a tornát? Az én szubjektív véleményem az élõképes közvetítések alapján az, hogy kifejezetten erõs B-divízió volt idén a nõi mezõnyben.
– Abszolút így látom én is. Nagyon erõs torna volt. A szlovénok és a litvánok kiemelkedtek talán annyival, hogy õk játszották a döntõt. Mögöttük a magyar, a cseh, a brit és a montenegrói válogatott szinte ugyanolyan játékerõt képviselt. Hozzá kell tenni, hogy a 7. helyezett horvátok is nagyon jó kosárlabdát játszottak, jó szerkezetû csapatuk volt. Nem is értem, hogy miért csak a 7. helyen végeztek. A nyolcadikak pedig a románok lettek, akik szerkezet nélkül, de egy nagyon kellemetlen stílusban játszottak. Én úgy gondolom, hogy a harmadiktól a nyolcadik helyig bárki bárkit le tudott volna gyõzni és ez alapján én is azt mondom, hogy erõs, minõségi torna volt.
