Visszatekintő-sorozat: U18-as Európa-bajnokság – interjú Laczka Miklóssal

Folytatjuk a hagyományos visszatekintő sorozatunkat, mely során a nyári magyar érdekeltségű világversenyeket értékeljük. A sorozatunk legújabb részében a július 5. és 13. között La Palmán rendezett U18-as Európa-bajnokságra tekintünk vissza Laczka Miklós vezetőedzővel.

Végül a 9. helyet szerezte meg a válogatottunk. Reális ez a pozíció?

Alapvetően elégedettek vagyunk a szereplésünkkel. Előzetesen a legjobb 12-be jutást tűztük ki célul. Az a pozitívum, hogy egy felfelé ívelés és folyamatos összeállás jellemezte a csapatot.

A torna eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A csoportkörben nem a várakozásaink szerint ment a játék. Montenegró ellen viszont szépen összeszedte magát a csapat. Az, hogy abból a vereségből fel tudtunk állni, pozitív mérleggel fejeztük be az Európa-bajnokságot, sokat mutat arról, hogy a válogatottunk egységességében hova jutott el a torna végére.

Azok a visszajelzések jól estek kívülről, hogy hozzáállásban, mentalistában jó képet mutattunk. Jó volt a játékosokkal dolgozni. Büszke vagyok erre az időszakra!

Jól érzékeltem itthonról követve a tornát, hogy a fordulópont a csoportkört lezáró lett meccs után jött el? Ott nagy arányú vereséget szenvedett a csapat, de utána egészen más képet közvetített magáról.

A lett meccs kritikusra sikerült ilyen szempontból és fontos volt, hogy milyen választ tudunk adni a pofonra. Jól jött a pihenőnap, mely azt követte. Tiszta fejjel leültünk átbeszélni a tapasztalatokat. Volt egy nagyon jól sikerült meeting, ahol stáb is elmondta, hogy miben kell javulnia a jobb működés érdekében és a játékosoknak is vázoltuk, hogy miben kell változtatniuk.

Arra próbáltunk rávilágítani, hogy mit érdemel meg az együtt elvégzett közös munka, az együtt töltött idő és a közösség. Erre jó reakció érkezett és egymásért harcoltunk tovább. Jó volt átélni, hogy milyen mentalitással mentünk. Szép íve lett annak a másfél napnak. Ahogy a meccs után kinézett a csapat, már ahhoz képest is másként nézett ki a közös program alkalmával. A videós megbeszélésünkről pedig végképp úgy jöttek ki a játékosok és azt sugározták magukról, hogy készen állnak a feladatra.

Rendhagyó ezt felvetni egy edzői interjúban, mert természetesen papíron a nyolcadik hely is jobb, mint a kilencedik, de azzal, hogy ez az Európa-bajnokság nem kvalifikációs torna volt, tehát egy adott helyezés nem kvalifikál jövő évi világversenyre. Talán jelen helyzetben az alsó ágon megnyert három meccs – minden körülményt figyelembe véve – számunkra most értékesebb.

Hasonlóan látom. Jó kérdés, hogy mi lett volna „ha..”. Nem gondolom, hogy Montenegrót ne tudtuk volna megverni a nyolcaddöntőben. Voltak is győzelemi esélyeink, hibát nem mondanék, de egy-egy momentum akadt, amit nem tudtunk megragadni. Ilyen szempontból reális is lehetett volna nyolcba kerülés.

Azt nem tudhatjuk, hogy a nyolc között hány meccset nyertünk volna. Viszont az, hogy a szoros vereséggel végződő nyolcaddöntőből fel tudtunk állni, három győzelemmel zártunk, nagyon pozitív szájízt ad.

Zárásul a megkerülhetetlen összefoglaló kérdés, mely területeken volt versenyképes a csapat? Hol tapasztaltál elmaradásokat?

Erre van egy könnyű válasz, mely úgy hangzik: fizikálisan el voltunk maradva. Azt azonban láttuk, amikor a keret kialakult, hogy lesznek olyan ellenfelek, akik nagyobbak, erősebbek, bizonyos esetekben gyorsabbak nálunk. Nem erre szeretném kihegyezni az összegzést.

Sokat magára tudott venni a csapat a stáb mentalitásából, hitt abban, amit csináltunk és ezért versenyképesek tudtunk lenni. Viszont egyértelműen látni, hogy a mezőny milyen irányba megy és ezt nekünk is fel kellene venni. Amennyire jól tudnak technikai elemeket magas sebességen végrehajtani és jól tudják olvasni a játékot, tehát a kognitív képességei is egyre magasabbak az ellenfeleknek, úgy egyre kevésbé statikus és agyonstrukturált kosárlabdát játszanak.

Folyamatosan készülni kell arra, hogy a játékosok technikai képzettsége magas szintű legyen, de közben a kognitív képességeiket kihasználják a pályán. A legfontosabb tapasztalat így szerintem nem „a miben vagyunk erősebbek” vagy a „miben vagyunk elmaradva” kérdés mentén keresendő, hanem az előzőekben vázoltakban.

Emellett természetesen felsorolhatunk objektív elemeket. Van lehetőségünk előre lépésre a védekezés agresszivitásában és lepattanózásban is. A támadólepattanózásunk jó volt sok esetben. Akadtak azonban olyan meccsek, ahol a védőlepattanózásunk nem működött, ami fakadhat a magasságbeli és súlyhátrányból is, de abból is, hogy nincs akkora fókusza ezen a játékosoknak, mint kellene. A mérkőzéseik nagy része itthon nem követeli meg tőlük.

Alapelveink alkalmazása – gyors játék, gyors labdajáratás – a keresztjáték résztől kezdve szépen megvalósult. Látszódott, hogy tudunk így kosárlabdázni és nem kell mindenáron a struktúrára, merev taktikai elképzelésekre hagyatkozni. Köszönöm a stábnak és a játékosoknak, hogy ebben a szemléletű munkában partnerek voltak végig!