Hirdetés
Archivum

Visszatér az Euroligába a belga bajnok Castors Braine



:

:

Hirdetés

A francia és a spanyol bajnok jövõ évi terveinek bemutatása után Belgium felé vesszük az irányt, hiszen az ottani aranyérmes a Castors Braine is nyilvánosságra hozta a terveit. A legfontosabb, hogy visszatérnek az Euroligába.

A Castors Braine a 2015/2016-os szezon után tér vissza a legrangosabb európai kupasorozatba. Abban az esztendõben öt gyõzelmet szereztek a csoportkörben, de ez sem volt elég ahhoz, hogy az Európa Kupa negyeddöntõjében folytathassák. A cél ezúttal is az lesz, hogy tavasszal az EK-ban küzdhessenek. Ahogy Jacques Platieau a klub elnöke fogalmazott, ez a legjárhatóbb út elérni az Európa Kupa negyeddöntõjét. Ráadásul tanultak a két évvel ezelõtti tapasztalatokból, minden tekintetben felkészültebben várják a sorozat rajtját.

Ez a felkészültség már a keret kialakításán is látszik, mely így a nevek alapján talán jobban megfelel az Euroliga elvárásainak, mint a két évvel ezelõtti nekifutáskor. Három nagy visszatérõje lesz a csapatuknak. Anete Steinberga az Euroligában negyedik helyen záró USK Prahától szerzõdött vissza a belga együtteshez, ahol igazán jegyzett játékos lett belõle. Mellette a belga válogatott irányító Marjorie Carpréaux is újra a Castors Braine mezét öltheti magára. Az elmúlt szezonban a belga bajnokságban döntõt játszó Charleroi-t erõsítette.

Visszatér az együtteshez a még mindig csak 24 éves, elsõsorban kettes poszton bevethetõ Emmanuella Mayombo. Bár nem futotta be azt a pályát, amit a korosztályos világversenyeken mutatott teljesítménye ígért, de két kitérõ (Namur, Keltern) után visszatérve a Castors Braine-hez, bemutatkozhat az Euroligában.

A három visszatérõ mellett két amerikai játékos is érkezik. A 24 éves, 175 cm magas Sarah Haleijan Svájcban szerepelt legutóbb. Õ örmény útlevéllel is rendelkezik. A 23 éves 188 cm magas Jada Payne pedig Izraelben légióskodott az elmúlt szezonban.

Az elõbbiekben bemutatott öt új igazolás mellett a csapat tavalyi keretébõl Antonia Delaere, Manon Grzesinski, Merike Anderson, Celeste Trahan-Davis, Nikolina Milic és Maxuella Lisowa maradt. A szakmai munkát a lett Ainars Zvirgzdins irányítja.

A Castors Braine együtteséhez kapcsolódó hír, hogy a klub tulajdonosai létrehoztak egy projektcéget, melynek az lesz a feladata, hogy infrastrukturálisan az utánpótlást fejlesszék és 2021 – 2022 magasságára elkészüljön a csapat új fõhadiszállása, mely egy minden igényt kielégítõ csarnokot is megában foglalna. Erre azért van szükség, mert a Castors Braine jelenlegi otthona nem felel meg a kor igényeinek. Jelenleg is zajlanak az egyeztetések a FIBA-val, hogy az Euroliga meccseket megrendezhetik-e abban a létesítményben.

Hirdetés