Hirdetés
Magyarország

Visszatérés előtt az MTK-TFSE piros csoportos csapata



:

:

Hirdetés

A női kosárlabda NB I/B piros csoportjában szereplő MTK-TFSE két győzelemmel, egy vereséggel és a csapatot kísértő fertőzéshullámmal kezdte az új évadot, de Hegedűs Péter vezetőedző optimistán tekintett a folytatás elé a MTK honlapjának nyilatkozva.

A várakozásoknak megfelelően rajtolt az új szezonban a női másodosztályú kosárlabda-bajnokságban küzdő MTK-TFSE. A kifejezetten alacsony átlagéletkorú együttes a BEAC Újbudát fölényesen, 100–47-re legyőzte a nyitányban, majd idegenben az Atomerőmű KSC Szekszárd II ellen is diadalmaskodott (66–60). Utána viszont jött az első kudarcélmény: a DEAC 76–71-re múlta felül Hegedűs Péter vezette csapatot.

Azon a mérkőzésen nem játszottunk jól, de tanultunk a vereségből, és szerencse, hogy már a bajnokság elején jött a kijózanító pofon. Más kérdés, hogy amúgy sem voltunk könnyű helyzetben: sajnos minket is elért a vírus, az NB I-es együttessel egyidőben a mi csapatunknak is tíznapos karanténba kellett vonulnia, ezért el is maradt jó pár meccsünk.

Hegedűs Péter hozzátette, ezek a hatósági karanténok azért is okoznak nagy problémát, mert ilyenkor teljes pihenést írnak elő a játékosoknak.

Még otthon sem edzhetnek, és tíz nap semmittevés után gyakorlatilag újra kell kezdenünk az egész alapozást. Ezt már meg is tettük, jelenleg a következő, november 29-én esedékes Hepp-kupa és a december 3-ra kiírt, MAFC elleni bajnokira készülünk gőzerővel. A nagy számok törvénye alapján várható volt, hogy a mi csapatunkat is eléri a járvány, de sikerült átvészelnünk ezt az időszakot, emellett az is örömhír, hogy minden játékosunkat sikerült végleg leigazolnunk. Még szokjuk egymást, mivel tíz csapatból tettük össze az együttesünket, viszont a céljaink változatlanok. Szeretnénk a saját kis ritmusunkban, a mérkőzések által fejlődni. A szakmai irányvonalunk adott, a lányok nagyon fiatalok és ígéretesek, úgyhogy meglátjuk. Mindenesetre most is csak azt tudom hangsúlyozni, hogy inkább a játékunk beszéljen a szavaink helyett.

Fotó: Makó Éva / MTK.hu

Hirdetés