Hirdetés
Magyarország

Visszatérés előtt Wentzel Nóra



:

:

Hirdetés

Szerdán 18 órától a PEAC-Pécs a ZTE NKK vendége lesz. A pécsiek honlapjának tájékoztatása szerint a súlyos sérüléséből lábadozó Ilina Selcovát leszámítva az összes játékosuk hadra fogható, így Zalaegerszegre már tizenkét fős kerettel utaznak. Ez azt jelenti, hogy a kézsérülése után újra bevethető lesz Wentzel Nóra és a PEAC betegei is meggyógyultak.

Wentzel Nóra a Cegléd elleni októberi mérkőzésen a kézközépcsontját törte és műteni is kellett. Több hónap rehabilitáción van túl.

Nagyon jó érzés, hogy visszatérhetek. Két és fél hónapig tartott a rehabilitációm. Vártak a csajok, jó volt visszatérni a pályára, nagyon hiányzott.

– nyilatkozta a PEAC videós riportjában Wentzel Nóra, akit arról is kérdeztek, hogy miként tudott játékba lendülni a kihagyás után.

Elkezdtünk játszani, agyban elengedtem ezt a dolgot és csak a játékra koncentráltam. A dobás kicsit elment, eltört a kezem, azt nehéz volt visszahozni. Emellett a ritmust említeném, lassúnak éreztem magam az elején. A zalaegerszegi mérkőzésen is az a célom, hogy felvegyem a ritmust.

Wentzel Nóra a sérüléséig négy mérkőzésen lépett pályára. Ezeken 35.5 perc alatt 14.8 pontot, 3.5 lepattanót és 3.5 gólpasszt átlagolt.

Videó:

Fotó: PEAC-Pécs

Hirdetés