Hirdetés
Magyarország

Visszatérnének az alapokhoz a győri klubnál



:

:

Hirdetés

Az UNI-Győr – MÉLY-ÚT csütörtökön mutatta be a keretét a következő évara. Fűzy András, a klub elnöke az M4 Sportnak beszélt a tervekről.

A győrieknél a tavalyi keretéből marad Török Ágnes, Barnai Judit, Dombai Réka, Baffy Fanni, Kéita Aya, Mansaré Manty és Révész Boróka. Érkezik Dubei Debóra és Weninger Virág, illetve légiósként Brianna Kiesel, Beatrice Mompremier és Kadri-Ann Lass. Fűzy András szerint a hazaiaknak az a koncepció, hogy magyar játékosokra szeretnének hangsúlyt és nagyobb terhet helyezni a jövőben, vonzó volt.

Meghirdettünk egy programot, hogy minél több magyar játékost nemzetközi szintre szeretnénk feljuttatni és nekik minél több lehetőséget biztosítani. Az elmúlt időszak próbálkozásai és a tavalyi év kudarcai is ebből fakadtak, hogy nem mertük megtenni azt a változtatást, amit idén megtettünk. Mindig bent hagytunk a keretben egy-egy rutinosabb játékost, de az élet azt igazolja, hogy ez a kettő nem tud olyan kiforrottan működni.

– mondta Fűzy András, aki hangsúlyozta, hogy a korábbi bevált rendszerhez nyúlnak vissza.

Megléptük olyan szintű fiatalítást, amit 9-10 éve Fűzy Ákos első évében, amikor jónéhány fiatal válogatott játékossal erősítettük meg a csapatunkat. Ez sikeres volt, mert utána évekig a mezőny élcsapatai között tudtunk lenni. Négy évet játszottunk az Euroligában, bajnoki döntőket, kupadöntőket vívtunk és bekerült egy bajnoki aranyérem is a vitrinbe. Vissza kell nyúlni az alapokhoz, kicsit hátrébb lépni, hogy legyen a jövőben előre lépési lehetőségünk.

A jövő évi keretben már nem szerepel a válogatott csapatkapitánya Raksányi Krisztina, Czank Tímea és Varga Zsófia.

Azon a poszton, amin a Kriszta játszik, két nagyon tehetséges fiatal magyar játékos van. Dombai Réka, aki a magyar kosárlabda egyik legnagyobb tehetsége és Weninger Virág. Dönteni kellett, hogy őket hozzuk előtérbe vagy Krisztával folytatjuk. Semmi bajunk nincs. Kriszti sokat volt itt, sokat köszönhetünk neki, ahogy Czank Timinek és Varga Zsófinak is. Zsófi nem megy el Győrből, ő edzőként fog dolgozni az utánpótlásban, illetve az NB1/B-s csapatban fog játszani.

– mondta a korábbi magyar magról Fűzy András, majd áttért a légiósokra:

Évek óta ez már stratégia. Csak azokra a posztokra hozunk játékost, amelyet nem tudunk megoldani. Az eredeti terv az volt, hogy két külföldink lesz egyes és ötös poszton. Az élet úgy hozta, hogy nem tudtunk szerződtetni olyan fiatal négyes posztú magyar játékost, aki be tudta volna tölteni ezt a helyet. Ezért körülnéztünk a külföldi játékosok piacán. Céltudatosan fiatal, ambíciózus, nem kiforrott játékost szerettünk volna erre a posztra igazolni. Van egy saját nevelésű kiválóságunk, Török Ágnes és öt szeretnénk előtérbe helyezni és nagyobb terhet rakni a vállára. Ezt egy klasszis külföldi játékos mellett nem biztos, hogy reális lett volna. Így esett az észt válogatott Kadri-Ann Lass-ra a választásunk. Hosszú megelőző munka volt a légiósok kiválasztása. Egyetlen poszton voltunk előnyben, lesz visszatérőnk Brianna Kiesel személyében. Őt az elmúlt években is meg szerettük volna szerezni, de mindig szerződése volt. Most a koronavírus helyzet miatt az élő szerződését felbontotta a lengyel klubja és szabadon igazolhatóvá vált. Az amerikai centerünk, Beatrice Mompremier egy nagyon jó képességű középjátékos, nagy karrier áll előtte. Több mutatóban, több játékelemben kiváló teljesítményre képes. Nagyon jó véleményeket kaptunk róla emberileg és szakmailag. Üde színfolt lesz a magyar bajnokságban.

Fűzy András hangsúlyozta, hogy számszerű eredményt nem fogalmaztak meg elvárásként.

Számokba nem szívesen bocsátkozom. Mindig az van előttünk, hogy nagy célokért akarunk küzdeni. Ebben benne lehet az is, hogy ismét elődöntőzünk és éremért fogunk játszani. Most azonban nem a cél a lényeg, hanem az út.  Nem mellébeszélni szeretnék, nem szeretnék felesleges terheket róni a játékosokra. Jónéhány rivális keretét nem ismerjük, nem lenne reális megfogalmazni elvárásokat. Az úton kell jól dolgozni.

– tette hozzá a sportvezető, akit arról is kérdeztek, hogy nem csak a keret fiatal, de Iványi Dalma is elsőéves vezetőedző lesz. “Vezetőedzőként rutintalan Dalma, de megfordítanám: Magyarország legrutinosabb irányítója irányítja a csapatot a kispadról és ez nem egy utolsó szempont.” – mondta.

A győri klubnál az elmúlt időszak több edzőváltást is hozott. Ezt azonban most szeretnék elkerülni. “Minden szerződésnek vannak ilyen tételei és én ezeket elég szigorúan szabályoztam. Nem szeretnénk edzőkeringőbe belemenni. Az elmúlt másfél év elég problémát okozott és szerintem ebben klubvezető társaim is megerősítenek, hogy nem a legkellemesebb élmény az edzőket elküldeni a kispadról. Ettől függetlenül van egy olyan pont, ami az eredményességen visszatetszik és a csapat játéka nem tud előrelépni.” – jelentette ki Fűzy András, aki reményét fejezte, hogy ezúttal nem mutatkoznak ilyen problémák.

Itt most annyira precízen össze lettek válogatva a személyiségek, annyira motiváltak a játékosaink és az edzőink, hogy ilyen probléma nem lesz. El tudjuk viselni a vereséget, de mindig a pályán olyan alázat, küzdelem legyen, hogy tiszta szívvel tudjunk lejönni. Amikor szív nélküli zsoldosokként muzsikáltunk, nem voltam annyira boldog és nem is volt annyira szerethető a csapat. Akinek nem volt szimpatikus a győri női kosárlabda elmúlt egy-két éve, azt meg tudom érteni, Nem voltunk egy szimpatikus csapat, inkább egy összevásárolt csapat képét mutattuk kívülről. Vissza kell térni azokhoz az alapokhoz, aminek a képét lefestettük Fűzy Ákossal. Dalmától nincsenek messze ezek az elvek, mert ebből az iskolából származik. Közép vagy hosszú távon sikeres együttműködés lesz.

Hirdetés