Hirdetés
Magyarország

Visszatérő év után élvonalbeli álmokkal – Benke Sárával beszélgettünk



:

:

Fotó: Hegedüs Gábor / MTK

Hirdetés

Az elmúlt szezonban eredményes játékkal tért vissza sérülése után Benke Sára. Az MTK-TFSE csapatával a Piros csoportban elért bronzéremről és a TFSE-vel megszerzett MEFOB aranyéreméremről, illetve a következő időszak céljairól beszélgettünk.

A legáltalánosabb, de mégis a legfontosabb kérdéssel kezdeném. Hogy vagy és milyen lehetőségeid vannak az új évadra?

Maradtam az MTK-TFSE Piros csoportos csapatában. Dédelgetek természetesen A-csoportos álmokat és célom visszakerülni abba a körforgásba. Ugyanolyan elánnal, ambícióval dolgozok és érzem magamban erőt. Mondhatom azt, hogy bennem van a versenyszellem és a vágy, hogy jó lenne minél magasabb szintre visszakerülni. Közben próbálom kimaxolni az élet több területét.

Ez mit jelent?

Megtapasztaltam sajnos, hogy egy komolyabb sérülés bármikor jöhet, ezért a tanulást is mindig komolyan vettem, jelenleg a Testnevelési Egyetem MSC kosárlabda másodéves szakedzőhallgatója vagyok, így nem csak látom a „másik oldalról” is a sportunkat, hanem rendszeresen képzem magam. Fontos számomra, hogy az élsport mellet ne csak a testem, de az agyam is folyamatosan edzem. Nagyon érdekel a sportmenedzser irány is, szerencsére ez a képzés is elérhető a TF-n, erősen gondolkodom rajta, hogy amikor befejeztem a mostani képzést belevágok.

Néztem a statisztikáid. December elején tértél vissza és hamar újra vezér lettél az MTK-TFSE csapatában. Milyennek értékeled a visszatérő évedet?

Mondhatni jó volt. A szezon első fele a rehabilitációról, a fizikális felkészülésről szólt, hogy azon a szinten legyek, ahol az egészséges társaim. A második fele jól sikerült egyénileg és csapatsziten is. A Hepp Kupa miatt picit csalódottak voltunk, hogy nem sikerült érmet szereznünk. Közel voltunk hozzá de az év abban a szakaszában még nem állt teljesen össze a csapatunk, hiszen akadtak, akik kettős terhelést kaptak már akkor is. Nekem meg az volt az első olyan visszatérésem, amikor egymás utáni napon két meccsre zöld lámpát kaptam a lábammal perc limittel.

Fotó: Krizsán Csaba

A tavasz viszont két érmet hozott. MEFOB bajnoki cím a TFSE-vel, itt a négyes döntőben a legeredményesebb voltál és az MTK-TFSE-vel a Piros csoport bronzérme.

Sikeres időszaknak értékelem és nagyon pozitívan tekintek vissza a szezon. Ezen az úton kell elindulni, illetve tovább haladni a következő időszakban, hogy el tudjam érni a kitűzött célokat. A MEFOB-nak nagyon örültem és megtisztelő hogy sikerült tovább vinni a hagyományt: immáron 8-9 éve veretlen a TF női kosárlabda csapata, ha jól értesültem. Klassz lenne megcélozni a bűvös 10-es számot.

Ebben az időszakban nekem sokat számított, hogy ott volt a családom, a testvéreim sikerei. Bátyámék megnyerték a kupát, a bajnokságot, Öcsémék is eredményesek voltak a bajnokságban, All-Starba is bekerült az U20-a döntőn. A MEFOB midig örömjáték, jó hangulatú rendezvény és örülök, hogy részese lehettem, átélhettem ezt az élményt.

A Piros csoport bronz meccs nem életünk legszebbje volt, de hatalmas megkönnyebbülés, hogy sikerült emlékezeteset alkotni a csajokkal, a stábbal, mindenkinek került a nyakába egy érem, amit haza vihet és ha ránéz, eszébe jut a sok közös emlék, munka. Lehetet volna picit fényesebb is az érem, ha nem zsúfolódik ennyire össze a bajnokság a Covid miatt. Volt olyan is, hogy közel egy hét leforgása alatt négy meccset játszottunk vagy éppen csak meccseket játszottunk és edzeni nem is maradt időnk, mint az NBA-ben.

Vissza tudtál térni arra a szintre, ahol korábban voltál?

Én úgy érzem, hogy igen. Fizikálisan, mentálisan, játékpercekben sikerült visszakerülni arra a szintre, ahol szeretnék kosárlabdázni. Ezért is lenne jobb minél előbb visszakerülni az A-csoportba, mert még magasabb az intenzitás, fizikálisabb a játék, gyorsabb a döntéshozatal, pergősebb a játék. Szerintem minél jobb, ha minél előbb elkezdenek érni ezek az ingerek. Tudatosan készülők, hogy ha a jövőben megadatik a lehetőség készen álljak a feladatra. Ahogy mondtam is, elégedetten gondolok vissza a tavalyi szezonra és bekerül a felejthetetlen élmények közé ez az év, azonban mindig a következő célra koncentrálok, nem ülhetünk végtelenségig a babérokon.

Említetted a testvéreidet. Egymás sikereiből lehet erőt meríteni?

Abszolút, nálunk a versenyszellem megvan a családban, de ez nem szokott a másik rovására menni. Tisztában van mindenki a saját képességeivel, hogy ki mire hivatott. Nagyon összetartóak vagyunk és motiváltjuk egymást, hogy a maga szintjén mindenki sikeres legyen és a legtöbbet tudja kihozni. Nagyon klassz, hogy az öröm pillanatok mellett, ha van egy rosszabb meccsünk, periódusunk, akkor is mindig ott vagyunk egymásnak.

Szakmailag és játékosként nekem a következő lépés, amit el lehet érni, az A csoportos szereplés. Hiszek abban, hogy a kemény, alázatos munka meghozza a gyümölcsét, otthon is erre tanítottak mindig és a testvéreim sikerei révén példa is van erre.

Fotó: Makó Éva / MTK

Mondtad, hogy a következő lépés az A-csoportos szereplés lenne. Ehhez játékban, statisztikában vagy eredményben megfogalmaztál konkrét célkitűzést?

A jelenlegi heti 6-8 edzést teljesen jól bírom, a következő célom, hogy magamhoz képest jól teljesítsek, megtudjam közelíteni esetleg túlszárnyalni a tavalyi teljesítményem a MTK-TFSE mérkőzésein. Illetve, mint aktív TF hallgató́ és játékosként szeretném megvédeni a MEFOB bajnoki címet, kiharcolni az egyetemi (universiade) válogatottságot.

A Testnevelési Egyetem MSC kosárlabda másodéves szakedzőhallgatója vagy. Ez azt jelenti, hogy a távlati jövőd az edzői pálya lehet?

Jelenleg gyerekekkel is foglalkozhatok, ami mindig öröm számomra amellett, hogy remek tapasztalat szerzési lehetőségnek gondolom. Amit tanulok, azt a gyakorlatba is át tudom vinni. Óbudán Waldorf-iskolában tartok edzéseket. Kosár és a suli mellette mindig feltöltenek, hatalmas öröm szemmel követni ahogy ügyesednek edzésről edzésre. Szeretnék a kosárlabda élet közelében maradni edzősködni vagy akár a háttér munkálatokban dolgozni a későbbiekben.

Zárásul kis aktualitás. Milyen csapat formálódott az MTK-TFSE kötelékében a Piros csoportra?

Nagyon jó kérdés, mert a tavalyi bronzérmes csapatból ketten maradtunk. Nem tudom, hogy mire leszünk képesek. Az első edzőmérkőzést múlt pénteken vívtuk. Az volt az első alkalom, hogy 5:5-ben tudtunk játszani. Nem tudom megtippelni, hogy hányadik helyen lehetünk szezon végén. Én nyilván úgy megyek neki minden szezonnak, hogy szeretném a lehető legtöbb meccset megnyerni, bajnok lenni, Hepp Kupa győztes lenni.

Hogy ez mire lesz elég, nem tudjuk, mert a többi csapat erejét nem látni. A Zalaegerszegről tudni, hogy komoly ambícióikkal rendelkeznek és vannak olyan csapatok, ahol A-csoportos játékosok le tudnak játszani vagy éppen egykori A-csoportos játékosokból álló maggal dolgoznak. Én hiszek abban, ha tudatosan építjük a dolgainkat, precízen dolgozunk, harcosak leszünk és szívünk is a helyén van akkor ebből érem is lehet. Nem szeretnénk lejjebb adni éremnél…

Fotó: Makó Éva / MTK

Hirdetés