Hirdetés
3x3

Visszatért a kosárlabda



:

:

Hirdetés

Észtország és Szamoa történelmet írt a hétvégén. A világjárvány utáni – post-COVID-19 – korszak első hivatalos kosárlabda rendezvényeinek adtak otthont. Mindkét nemzet kosárlabda szövetsége 3×3-as tornát rendezett.

A FIBA hivatalos honlapján a szamoai eseményről még egy beszámolót is olvashatunk. Ebben az ottani kosárlabda szövetség főtitkára Sarah-Lee Liliuokalani Malaesilia elmondta, hogy amikor a korlátozások enyhítéséről megszületett a kormányzati döntés, az előírásokat betartva rögtön az esemény szervezésébe kezdtek. U14-es, U17-es és nyílt felnőtt tornákat írtak ki mindkét nem számára. A céljuk egyértelműen az volt, hogy a karantén után újra összehozzák a sportolóikat. Végül 24 csapat 96 kosárlabdázóját tudták megmozgatni.

Messze van még, hogy zárt helyen a klasszikus 5:5 kosárlabda élet újrainduljon Európában, de az észtek fontosnak tartották, hogy az első nyári hétvégén legalább a 3×3-as szakágat beindítsák. Az ottani közszolgálati televíziónak a válogatott egyik játékosa Rain Veideman nyilatkozott, aki szintén szerepelt a tornán. Elmondta, hogy ennyi leállás után sportformáról vagy a játék színvonaláról még nem érdemes beszélni, de a mozgás nagyon fontos volt. Leginkább az, hogy az egyéni edzések után ráadásul mérkőzés-szituációkat élhettek át újra.

Mindkét 3×3-as torna gondosan elkerített területen, közönség nélkül zajlott.

Hirdetés