Hirdetés
Archivum

Voiron után, Világbajnokság elõtt a 3×3-as válogatott – Károlyi Andreával beszélgettünk



:

:

Hirdetés

A magyar 3×3-as válogatott a napokban Franciaországban szerepelt felkészülési tornán. Voiron-ban hat gyõzelemmel és egy vereséggel hangolt a kedden rajtoló Világbajnokságra csapatunk. Vasárnap este már Hollandiában beszélgettünk Károlyi Andrea szövetségi kapitánnyal a voiron-i tapasztalatokról és a VB keddi játéknapjával kapcsolatos várakozásokról.

Cyesha Goree, Medgyessy Dóra, Papp Klaudia, Theodoreán Alexandra összeállítású válogatottunk eredményes, hatékony játékot mutatott a rangos torna hét meccsén. „Nem gondolom ettõl függetlenül, hogy nagyon-nagyon jól játszottunk. Egy meccs volt, a Kína ellen az elsõ nap a harmadik találkozó, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ott elég fura bírói felfogást tapasztaltunk. Abból messzemenõ következetéseket nem vonunk le. Inkább azt a hat meccset nézzük, amit azon kívül játszottunk.” – kezdte értékelését Károlyi Andrea, majd így folytatta:

„Azt kell, hogy mondjam nagyon okos és érett játékot mutattak a lányok. Az utolsó két mérkõzést bevitték a terembe. Más a talaj ilyenkor a kinti mûanyag-pályán, mint a bent a parkettán. Pont a mi meccsünk elõtt két kereszt-szalag is elszakadt. Ott mondtam a lányoknak, hogy minket nem ez a torna érdekel, ez egy felkészülési állomás. Minket a Világbajnokság érdekel Amszterdamban, ehhez mérten semmi rizikósba ne menjenek bele. Ehhez tartották magukat okos játékkal.” – összegzett a szövetségi kapitány.

A teremben a szombati játéknapon az elõdöntõben két magasan jegyzett riválist: Romániát, majd a fináléban Ukrajnát gyõzte le válogattunk. „Lényegében simán vertük a románokat. Bár az ukrán meccs 1-2 pont lett, de az is sima volt az elsõ pár percet leszámítva. Ez egy tornagyõzelem, nem szabad elszállni ettõl. Ma már el is kell felejteni és egy hasznos állomásnak tekinteni rá. A hibáinkat kell megtalálni, hogy azon tudjunk javítani még.” – hangsúlyozta beszélgetésünk során Károlyi Andrea.

A mérkõzések tapasztalatait összegezve két területre tértünk ki. Cyesha Goree érkezésével mozgékonyabb lett a válogatottunk. Emellett szembetûnõ volt a sikeres távoli dobások magas száma. „Goree stabil pont a palánk alatt és ezt tényleg úgy hozza, hogy közben nagyon mozgékony játékos. Azzal, hogy neked stabilitásod van a palánk alatt, a külsõ posztos játék is hatékonyabb tud lenni. A tavalyi évvel ellentétes idén, hogy most mindenki bátran felvállalja a helyzetét kintrõl. Ha ezt önbizalommal teszik, akkor annak az az eredménye, hogy be is tudják dobni.” – jelentette ki válogatottunk szakvezetõje.

A Világbajnokságra készülve Voiron-ban több változást is megfigyelhettünk a nemzetközi trendekben. Három napon át rendkívül pontgazdag összecsapásokat követhettünk. Nem kevés vitatott ítélet borzolta eközben a kedélyeket.

„A játék sajátja, hogy a szerzett pontra megy. Akkor is, ha elveszítesz egy meccset, lényeg, hogy minél több pontot tudjál dobni, mivel a végelszámolásnál, körbeverésnél ez számít. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a védekezésre nem fektet senki hangsúlyt, mert ez nem igaz. Most egy kicsit azt érzem a csapatokon, hogy próbálnak hozzászokni az új bírói felfogáshoz és ez Franciaországban még nem ment gördülékenyen. Gondolok itt a mozgó elzárások megítélésére, a támadó-faultokra, 3 másodpercekre. Ez még nagyon bíró függõ.” – összegezte a tapasztalatokat Károlyi Andrea.

A Világbajnokság keddi nyitó napján elõbb Lettország, majd Hollandia lesz a rivális. „Nem vagyunk könnyû helyzetben. Bár a hollandok abszolút verhetõek, de mégis házigazdák. Még a Fülöp-szigetek ellen is megtapasztalhattuk tavaly, hogy egy nálunk sokkal gyengébb csapatot is nagyon-nagyon nehéz hazai közönség elõtt megverni. Mindez most egy holland válogatottal szemben lesz, akik azért Fülöp-szigeteknél erõsebbek. Én bízom benne, hogy meg fogjuk tudni ugorni ezt a feladatot. A letteket nem lebecsülve, maximális erõvel és koncentrációval játszva, azt egy biztos gyõzelemre kellene venni. Utána ott lesz a holland meccs, ami a továbbjutást eldönti.” – fogalmazta meg várakozásait Károlyi Andrea.

A magyar válogatott a vasárnapi utazás után még nem volt kint a pályán. Hétfõn délután 15 órától lesz edzése a lányoknak. Károlyi Andrea elmondta, hogy minden ugyanott van a helyszínen, mint két évvel ezelõtt az amszterdami Európa-bajnokságon. A környezet és a pálya így nem ismeretlen.

Hirdetés