Hirdetés
Magyarország

Völgyi Péter várakozásai a DVTK szerdai bajnoki mérkőzése előtt



:

:

Hirdetés

Az Aluinvent DVTK szerdán 18 óra 30 perctől a PINKK-Pécsi 424 ellen folytatja szereplését a bajnokságban. Az Euroliga selejtezője és a válogatott szünet miatt hosszú ideig ez a szerdai lesz az utolsó hazai találkozója a DVTK-nak.

Mint ismert, a bajnokság 5. fordulójában a DVTK vasárnap Szekszárdon maradt alul 67-57-re. A szekszárdi fellépés után és a PINKK elleni találkozó előtt Völgyi Péter sportszakmai igazgató nyilatkozott a klub honlapján.

Rendkívül fizikális, tanulságokkal teli szekszárdi mérkőzésen vagyunk túl. Nagyon sok hibát, eladott labdát. A sűrű bajnoki program miatt kevés az edzéslehetőségünk, próbáljuk ezeket a rövid időszakokat maximálisan kihasználni a csapat építésére. Nem javít a helyzetünkön az sem, hogy vezetőedzőnk Földi Attila karanténból tudja csak ellátni instrukciókkal a csapatot.  A PINKK elleni szerdai hazai mérkőzésen győzelmet várunk, s azt, hogy minden téren kis lépésekkel fejlődjünk, haladjunk tovább a megkezdett úton. Ellenfelünket remek irányító fogja össze Vorpahl személyében és az elmúlt fordulóban már pályára lépett 196 cm-es litván centerük, Sarauskaite is. Kulcsfeladat lesz védekezésben az ő semlegesítésük, támadásban a precizításunkon kell sokat javítani. Hosszú ideig nem játszunk ezután hazai pályán, várjuk minden szimpatizánsunkat, szurkolónkat!

– nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója

Fotó: DVTK.eu