Hirdetés
Magyarország

Wentzel Nóra a terveiről, céljairól



:

:

Hirdetés

Wentzel Nórával a Rátgéber Akadémia és a PEAC-Pécs fiatal kosárlabdázójával a BaHír.hu portálon Vági Márton beszélgetett. 

–  Az első, és legfontosabb, hogy vagy, hogy telnek a napjaid?

– Köszönöm szépen jól vagyok! Március elején jöttem haza, mivel lebetegedtem, eleinte nagyon unatkoztam, a betegség  után kezdtem csak el mozogni, és kezdtem el beosztani az időmet, hiszen nem csak edzeni hanem tanulni is kell a vizsgaidőszak miatt. Próbáltam azért minél többet mozogni, futni, dobálni itthon. Ettől függetlenül fura volt, ennyi időt itthon tölteni, mivel én már öt éve folyamatosan dolgozok, hiszen a bajnoki szezon után a válogatottal vagyok, U15-ös korom óta, minden nyaram folyamatosan tele volt, soha nem volt kéthétnél több szünetem. Nekem most ez kicsit jól is esett, hogy volt egy kis pihenőm.

– Mikor álltok újra edzésbe?

– Csütörtökön kezdődik a munka, itt Pécsett az Akadémián. Lázméréssel kezdünk, külön labdája lesz mindenkinek, és kiscsoportban öt fővel fogunk csak dolgozni. kezdésnek csak egy órás edzéseink lesznek, de talán hosszabb nem is kell, fokozatosan kell majd újra felépíteni mindent, hiszen két és fél hónap az két és fél hónap.

– Mit vársz a következő szezontól csapatszinten és önmagadtól?

– Fiatalok leszünk, sokkal több fiatal fogja alkotni a csapatot, a jelenlegi helyzet miatt még nem tudjuk, hogy kik lesznek a légiósok, ahogy azt sem, hogy mikor kezdődik a szezon. A cél mindig ugyanaz: minél jobb helyezést elérni. Saját magamtól azt várom, hogy egyfelől minél többet játszhassak és jó teljesítményemmel segítsem a csapatot.

– Milyen terveid vannak a kosárlabdában?

– Három éven belül szeretnék Euroligás csapatban játszani, s természetesen, mint minden fiatal játékosnak, a felnőtt válogatottság is a céljaim között szerepel.

– Pécs tudhat olyan alternatívát mutatni, hogy mindezt itt tedd meg?

– Remélem, az nagyon jó lenne, mint a régi szép időkben…

– Mostanában egyre több interjú készül veled, egyre nagyobb a média figyelem körülötted. Mennyire nehéz ezt tizenkilencévesen kezelni?

– Úgy érzem, hogy tudom kezelni. Én mindig is a meccsre koncentrálok elsődlegesen, minden más csak utána jön.

– Van példaképed? Ha igen, akkor ki az?

– Hosszú Katinka.

– Róla leginkább az olimpiai szereplés jut az emberek eszébe. Ismerve azt, hogy mennyire erős a magyar női kosárlabdázás utánpótlása, felmerült benned is, egy esetleges olimpiai szereplés?

– Ne is mond, ez a legnagyobb álmom. Az nagyon-nagyon jó lenne, nagyon örülnék neki. A mi generációnk nagyon erős, folyamatosan hoztunk érmeket a világversenyekről, azt hiszem a nyomást is mindig bírtuk, mindig tudtuk egymást motiválni, mindig tudtunk olyan extrát hozni, ami győzelmet jelentett a válogatottnak. Ráadásul nálunk nem egy-két extra játékos alkotta/alkotja a keretet, hanem egy nagyon homogén csapatról van szó, ahol még a hetedik-nyolcadik ember is képes megnyerni a mérkőzést.

– Legjobb edző, akivel valaha dolgoztál?

– Nehéz erre jó választ adni, nagyon sokan voltak. Mindenképpen megemlíteném Konta Gyulát, akivel még a Törekvésben dolgoztam, és akinek nagyon sokat köszönhetek. Aki miatt Pécsre jöttem, az Imreh Ajtony, de megemlíthetném Kovács Andreát, és természetesen Rátgéber Lászlót, akiknek rengeteget köszönhetek.

– Ki volt a legjobb játékos, aki ellen valaha játszottál?

– Céline Dumerc. Ősszel a nemzetközi kupában játszottunk a Basket Landes ellen, ahol ő is játszik. Európa-Bajnok, sokszoros francia bajnok, orosz bajnok játékos, aki már harminchét éves. Én akartam fogni, félig-meddig én is védekezhettem rajta: nagyon nehéz dolgom volt, hihetetlen, de ugyanolyan gyors volt, mint én, még ennyi idősen is. Ráadásul rendkívül rutinos játékos, nagyon nagy élmény volt ellene játszani.

– Hogy látod a magyar női kosárlabda helyzetét?

– A magyar bajnokság nagyon erős, sok a meghatározó fiatal játékos is, ami leginkább az U20-as szabálynak is köszönhető. Szerencsére nagyon sok a tehetséges magyar játékos, emiatt úgy gondolom, hogy szép jövő előtt áll a női kosárlabda Magyarországon.

– 16 évesen lettél felnőtt játékos. Mennyire volt nehéz, ilyen fiatalon debütálni?

– Nagyon nehéz volt, főleg fejben felvenni a ritmust. Én akkor még nagyon kicsi voltam, nehéz volt a beilleszkedés, agyban nagyon elfáradtam. De kitartónak kell lenni, és akkor tényleg nagyon sokat lehet fejlődni.

– Emlékszel a legelső mérkőzésedre a felnőttek között?

– Az a durva, hogy nem emlékszem az első felnőtt bajnokimra, csak az első felnőtt edzőmeccsemre, de nem tudom megmondani, hogy ki ellen volt. Annyit tudok, hogy egy külföldi csapat ellen játszottunk. Arra emlékszem, hogy dobtam tizenhárom pontot, 100%-os mutatóval.

– Az egész jó kezdés.

– Igen, egész jól kezdtem. Arra emlékszem, hogy utána nagyon elfáradtam fejben, két nap volt mire kipihentem mentálisan a mérkőzést. Sokkal gyorsabb a játék a felnőtteknél, sokkal gyorsabbak a figurák eleinte nagyon nehéz mindezt követni és felvenni a ritmust.

– Mi a pályán az erősséged, és mi az, amiben úgy érzed, hogy fejlődnöd kellene?

– Erősség? Szeretek és talán tudok is védekezni, azt mondják, hogy gyors vagyok és egész jó a kezem. De nem szeretem magamat fényezni, gyorsan rá is térek a hátrányokra. A pick and roll helyzetekben szeretnék fejlődni, hogy azokat a szituációkat gyorsabban felismerjem, ez idén nem is ment igazán jól.

– 16 évesen, nagyon fiatalon még szinte gyerekként mutatkoztál be a felnőttek között, most pedig a csapat egyik legponterősebb, legfontosabb tagja lettél. Megváltozott a helyzeted a csapaton belül? Több felelősség van a válladon?

– Nem érzek nagyobb felelősséget. Persze mindig is volt és van is rajtam nyomás, hogy jól kell játszanom, az első félidőben végig a pályán kell lennem a szabály miatt (az U20-as szabály értelmében, az alapszakasz mérkőzések első játékrészében kötelező egy U20-as, vagy annál fiatalabb játékost végig a pályán tartani – a szerk), de egyébként mindig izgulok a mérkőzések előtt, de szerintem ez a fajta drukk ez jó dolog, erre szükség van. Az tény, hogy amikor elkezdtem jobban játszani, akkor a felnőtt játékosok elkezdtek máshogy kezelni, elkezdtek komolyabban venni. Én mindig is elakartam kerülni, hogy U20-as játékosként tekintsenek rám, ne csak a szabály miatt legyek a pályán, a célom mindig is az volt, hogy ne csak az első, hanem a második félidőben is pályán legyek. A kezdő ötben akarok lenni mindig.

– Mi a helyzet a felnőtt válogatottal?

– Nagyon jó lenne, nagyon szeretnék, lassan odakerülni persze ehhez még nagyon sokat kell dolgozni.

– És a külföldi karrierrel?

– Szem előtt van, de még nem gondolkoztam rajta igazán. Úgy gondolom, hogy Magyarországon jó helyem van. Én inkább úgy vagyok vele, hogy játsszak sokat, hiszen azzal lehet nagyon sokat fejlődni, kell a rutin, amit csak a mérkőzéseken lehet összeszedni. Senki sem szeret a kispadon ülni, fokozatosan szeretnék előre lépni. Nekem nagyon sokat kell dolgoznom, hogy jó legyek, keményen kell edzeni, hogy jól menjen a játék.

Fotó: MKOSZ / Rébay Viktor

Hirdetés