Hirdetés
Archivum

Wisla Can-Pack Kraków – CCC Polkowice döntõ lesz Lengyelországban



:

:

Hirdetés

Kedden este lezárultak az elõdöntõk a Lengyel Bajnokságban. Mindkét ágon a magasabban rangsorolt együttes gyõzött, így az alapszakasz elsõ két helyezettje a Wisla Can-Pack Kraków és a CCC Polkowice játszhat a bajnoki címért.

A Wisla Can-Pack Kraków az egész évben látványosan szenvedõ, de a kupát így is elhódító Gdyniával találkozott a döntõbe kerülésért. A két legeredményesebb és nemzetközi porondon is bizonyító lengyel gárda párharca nem hozta a várt izgalmakat. Jose Ignacio Hernandez hölgykoszorúja 3-0-s összesítéssel került a fináléba. Az elsõ két mérkõzésre Krakkóban az alapszakaszgyõztes otthonában került sor. Az elsõ találkozón 15 ponttal nyertek a krakkóiak, a másodikon viszont megszenvedtek. Ekkor három negyed után 2 pontos elõnyben volt a Gdynia, de a negyedik szakaszt a hazaiak bírták jobban és ezzel behúzták a gyõzelmet. 2-0-s hátrányban a harmadik találkozón hazai pályán a Gdynia már nem tudott fordítani. Végig uralta a mérkõzést a krakkói alakulat és ezzel bejutott a döntõbe. A légiósokra építõ csapat a tavalyi EuroLiga Final Four szereplés után idén hazai porondon érhet fel a csúcsra.

Ami a két sztárcsapat párharcában elmaradt, azt a CCC Polkowice és a Gorzow bepótolta. A szezon közben súlyos anyagi gondokról érkeztek hírek a gorzow-i együttes háza tájáról, de ez az elõdöntõben nem érzõdött. A pályaválasztó a Polkowice volt, de az elsõ mérkõzésen mégis majdnem hátrányba kerültek. Hosszabbítás döntött, ahol azonban a Gorzow-nak már nem maradt ereje, így a hazaiak 21-3-ra diadalmaskodtak a ráadásban és ezzel magukhoz ragadták a vezetést. A második mérkõzés is drámai csatát hozott, három negyed után a Polkowice 20 ponttal járt elõrébb, mint ellenfele, de az utolsó periódusban 15 pontot faragott a hátrányán a vendég gárda, igaz nyerni nem tudott.

Ilyen elõzmények után került sor a két a gorzow-i mérkõzésre, melyet a hazaiak simán hoztak. Ez azt jelentette, hogy egy mindent eldöntõ ötödik találkozóra visszatérhettek a gárdák Polkowice városába. Az ötödik meccs óriási drámát tartogatott. A változatosság kedvéért ismét hosszabbításra került sor. A Polkowice kezdte jobban az összecsapást, már 12 ponttal vezettek a szünetben, de a Gorzow hatalmasat küzdött és a negyedik negyed végén hosszabbításra mentették a csatát. A ráadásban azonban érvényesült a Polkowice hosszabb kispadja, így végül 11 pontos gyõzelmet arattak és ezzel történelmet írva bejutottak a fináléba.

Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó döntõ április 9-én kezdõdik. A pályaválasztó a Wisla Can-Pak Kraków együttese lesz.

Eredmények


Wisla Can-Pak Kraków – Lotos Gdynia 74-59 (11-21, 22-12, 19-16, 22-10)
Wisla Can-Pak Kraków – Lotos Gdynia 63-57 (20-17, 11-20, 17-13, 15-7)
Lotos Gdynia – Wisla Can-Pak Kraków 72-90 (16-26, 15-18, 23-28, 18-18)

Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc végeredménye 3-0 a Wisla Can-Pak Kraków javára.

CCC Polkowice – Gorzow 82-64 (13-15, 23-13, 13-16, 12-17, 21-3) hu.
CCC Polkowice – Gorzow 79-74 (15-13, 24-15, 26-17, 14-29)
Gorzow – CCC Polkowice 67-49 (26-13, 18-10, 15-12, 8-14)
Gorzow – CCC Polkowice 66-55 (17-15, 14-25, 16-6, 19-9)
CCC Polkowice – Gorzow 80-69 (17-13, 20-12, 13-23, 11-13, 19-8) hu.

Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc végeredménye 3-2 a CCC Polkowice javára.

Hirdetés