Hirdetés
USA

WNBA 2020: Phoenix Mercury, Seattle Storm, Washington Mystics



:

:

Hirdetés

Szombaton elrajtol a WNBA 2020-as szezonja a floridai Bradentonban. Bár az idei nyár minden, csak nem átlagos, ez nem jelenti azt, hogy szakítanánk a hagyományokkal. Mint minden évben, ezúttal is négyrészes sorozatban vezetjük fel az évadot. Az utolsó részben a Phoenix Mercury, a Seattle Storm és a címvédő Washington Mystics csapatával ismerkedhetünk meg.

A WNBA beharangozó sorozatunk negyedik részét a Phoenix Mercury gárdájával indítjuk, mely ugyan csak 10 fős kerettel fut neki a évadnak, így is azonban joggal bízhatnak a csapatnál a korábbiaknál eredményesebb szereplésben. Az elmúlt szezonok nem sikerültek a tervek szerint, ami után nem meglepetés, hogy kisebb frissítésre szánták el magukat a klubnál. Távozott DeWanna Bonner, Briann January, Leilani Mitchell és Essence Carson, visszavonult Camille Little és Sancho Lyttle, illetve a szezont egészügyi okok miatt kihagyja Jessica Breland. A tél egyik legnagyobb durranása volt Skylar Diggins-Smith megszerzése, de Bria Hartley, Kia Vaughn, Nia Coffey és a DVTK-ból számunkra is jól ismert Shatori Walker-Kimbrough szintén hozhat új impulzusokat.

A Brittney Griner, Diana Taurasi, Sophie Cunningham, Brianna Turner és Alanna Smith alkotta mag maradt tavalyról, így biztosítva a folytonosságot. Diggins-Smith-ről Taurasi azt mondta, hogy rendkívül jót tett a társaságnak egy ilyen kaliberű irányító. Sokkal folyamatosabb a játék, jobban jár a labda. Nem is itt lehet igazán bizonytalanság, hanem például maga Taurasi az egyik kérdőjel. Vele kapcsolatban megmondhatatlan: a szervezete bírja-e ezt a heti hárommeccses terhelést. Ha nem, akkor ismét bukhatják az évet. Brittney Griner nem titkolta, hogy ki akarta hagyni az idényt, de kulcsfontosságú, hogy meggyőzték. Vele a festékben továbbra is dominánsak lehetnek.

A Phoenix Mercury kerete ITT olvasható

A 2018-as bajnok Seattle Storm számára a tavalyi szezon példátlan balszerencse sorozatot hozott. Sue Bird és Breanna Stewart kihagyni kényszerült a szezont. Rákbetegséggel diagnosztizálták Dan Hughes vezetőedzőt. A szakember teljesen érhetően a floridai összevont évadot idén nyáron kihagyja. Bird és Stewart viszont visszatér. A csapat nélkülük sem szerepelt rosszul, ami óriási dicséret a társaknak. Maradtak a 2018-as győztes rendszernél, nagy szívvel és bátran küzdve mentek előre. Visszatér a tavalyi felállásból Jordin Canada, Alysha Clark, Natasha Howard, Crystal Langhorne, Jewell Loyd, Ezi Magbegor, Mercedes Russell és Sami Whitcomb, ami mindenképpen bizakodásra ad okot a híveiknek.

A Storm a trófea egyik nagy várományosa lehet a nevek alapján. Rutinos és összeszokott gárda képe rajzolódik ki. Bird és Stewart extrát hoznak, a társaik pedig a tavalyi percek alapján még tapasztaltabbak, mint a korábbi bajnoki menetelés során. Ráadásul van még két új érkező, akikről nem beszéltünk, Morgan Tuck és Epiphanny Prince. Tőlük szintén értékes percek érkezhetnek. A mély keret a következő hetek erőltetett menetében rengeteget számíthat.

A Seattle Storm kerete ITT olvasható

A végére maradt a címvédő Washington Mystics, akik az évad legnagyobb vesztesének számítanak. Az új szerzemény Tina Charles biztosan kihagyja a szezont, ahogy nagyon nagy eséllyel Elena Delle Donne is. Nem vállalta a floridai szereplést Natasha Cloud és LaToya Sanders. A bajnokcsapat nagy távozója pedig Kristi Toliver. Egy vékonyka 10 fős keret feladata lenne, hogy harcba szálljon a trófeáért. A tavalyi döntő MVP-je Emma Meesseman abszolút húzóemberré válhat ebben a felállásban, de óriási kérdés, hogy mellé ki léphet fel.

Az esélylatolgatások elsősorban a tavaly 10.3 pontot átlagoló Ariel Atkins, a 11.4 pontot jegyző Aerial Powers és az új szerzemény Leilani Mitchell nevét említik. Mitchell élete legjobb WNBA szezonját produkálta 2019 nyarán. Nyilvánvalóan nem ideális ez a helyzet, de a 2020-as év az alkalmazkodásról is szól. Nem feltétlenül a nevek, a korábbi statisztikák döntenek, hanem az, hogy ki alkalmazkodik legjobban a körülményekhez. A bajnok szívét pedig soha nem szabad lebecsülni.

A Washington Mystics kerete ITT olvasható

Fotó: WNBA

Hirdetés