Hirdetés
Archivum

Yvonne Turner bemutatkozott a WNBA idei szezonjában



:

:

Hirdetés

Magyar idõ szerint csütörtök hajnalban két mérkõzést rendeztek a WNBA-ben. A Seattle Storm és a Minnesota Lynx ünnepelhetett gyõzelmet. Magyar szempontból Yvonne Turner idei bemutatkozása volt a legfontosabb.

A Seattle Storm 87-71-re legyõzte a Phoenix Mercury gárdáját. A két csapat vasárnap már találkozott és akkor hazai pályán a Mercury ünnepelhetett gyõzelmet. Ezúttal is jobban kezdtek, 13-2-vel indítottak és 10 perc után 20-15-re vezettek. A második etap azonban nagy fordulatot hozott. A Storm 31-13-ra megnyerte ezt a szakaszt és így a félidõben 46-33-as elõnyben voltak. A harmadik negyedben a Mercury igyekezett kapaszkodni, 5 pontra is felzárkóztak. A 62-57-rõl induló záró szakaszt azonban a Storm 10-2-es futása vezette fel, ami döntõnek bizonyult. A gyõztes gárdában a 29 pontos Jewell Loyd lett a legeredményesebb.

A mérkõzésen a Phoenix Mercury színeiben pályára lépett Yvonne Turner. A Sopron Basket játékosa sérülés miatt az elõszezon mérkõzéseket, illetve a szezonnyitó hétvége két összecsapását még kihagyta. Ezúttal azonban Sandy Brondello már pályára küldhette Turner-t, aki 9 perc 16 másodpercet kapott. Ez idõ alatt egy szerzett labda és egy gólpassz került a neve mellé.

Az éjszaka másik mérkõzésén a címvédõ Minnesota Lynx 76-68-ra legyõzte a Dallas Wings gárdáját. A szorosabb elsõ negyed után, amikor 21-17-re vezetett a Lynx, a második etap hozta el a döntést. Ezt a szakaszt a Minnesota 25-4-re nyerte és innentõl már nem volt kérdés a gyõztes kiléte. A 46-21-es félidõ után is becsülettel küzdött a Dallas. A végjátékban kozmetikázva az eredményen 10 pont alá hozták a hátrányukat. Sylvia Fowles extra dupla-duplával, 23 ponttal és 20 lepattanóval emelkedett ki a gyõztes gárdából.

Eredmények
Minnesota Lynx – Dallas Wings 76-68 (21-17, 25-4, 9-19, 21-28)
Phoenix Mercury – Seattle Storm 71-87 (20-15, 13-31, 24-16, 14-25)

Hirdetés