Hirdetés
Európa

Yvonne Turnerék Európa Kupa győzelme az AZS UMCS Lublin ellen



:

:

Hirdetés

A hétvégén elrajtoltak a török élvonal küzdelmei is, ahol az első forduló alkalmával a CBK Mersin, Yvonne Turner-rel a soraiban 85-75-re legyőzte a Kayserit. Folytatásként Turner csapata szerdán az Európa Kupa során lépett újra pályára az AZS UMCS Lublin ellen, akiket hazai terepen vertek 98-75-re.

A CBK Mersin végig vezetett az összecsapáson. Már a találkozó elején nagyszámú előnyre tettek szert, az első negyed felénél 15-3-ra vezettek a Lublin ellen, a félidőben pedig már 15 pont volt az előnyük, 50-35-re mentek. A harmadik játékrész során 20 pont fölé emelkedett a Lublin hátránya, amit egészen a mérkőzés végéig nem tudtak ledolgozni, végül 98-75-ös vereséget szenvedtek Yvonne Turner együttesétől.

Yvonne Turner kicsivel több, mint 30 perc alatt 16 ponttal, illetve 7 gólpasszal vette ki a részét a győzelemből.

Fotó: CBK Mersin

Hirdetés