Zala Friskovec a szlovén válogatott keretében
:
:

Fotó: kzs.si
Vasárnap Ljubljanában megkezdte a felkészülését a 2023-as Európa-bajnokság selejtező-sorozatára Szlovénia.
A szlovén válogatott az D-csoportba került, ahol Lengyelország, Törökország és Albánia lesznek a riválisaik. Elsőnek november 11-én csütörtökön lépnek pályára, otthon mérkőznek meg a törökök ellen. Ezt követően Albániába látogatnak november 14-én, ahol pedig az ottani válogatott ellen kell majd jobbnak bizonyulniuk.
George Dikaioulakos szövetségi kapitány 15 fős bő keretet hirdetett. A szlovén szövetség hivatalos oldala nagy terjedelemben írt arról, hogy idén új történelmet akar írni nemzetük női kosárlabda szakága. 2014 decembere óta Damir Grgić ült az edzői kispadon, most pedig a nagyra becsült görög szakértő, Georgios Dikaioulakos irányítja a szlovénokat. Utóbbit edzőkollégái körében kiváló védekezési szakértőnek tartják, hiszen a kosárlabdajáték ezen terén eddig minden csapata remekelt. Dikaioulakos idén júniusban az olasz óriás, a Famil Schio kispadján ül, akivel az elit Euroligában is játszik. Ezt megelőzően sikeresen vezette a török Fenerbahcét és az orosz Orenburgi Nadezsdát a legerősebb női klubversenyben, a csapatokkal pedig rendszeresen kvalifikálta magát a döntő tornákra.
Nagyon örülünk, hogy ezzel a csapattal tudtuk megkezdeni a felkészülést. Mindannyian alig vártuk, hogy elkezdhessük. Tekintettel arra, hogy nincs sok idő az első meccsig, védekezésben és támadásban a taktikai játékra fogunk a leginkább koncentrálni. A mi feladatunk, hogy minél hamarabb játszhassuk a saját játékunkat, illetve, hogy taktikai ötleteket tudjunk nyerni.
– nyilatkozta George Dikaioulakos a szlovén válogatott szövetségi kapitánya.
A meghívott játékosok között ezúttal is akad néhány újonc. Blaža Čeh, Elma Dautović és Zala Šrot először lép pályára a szlovén válogatott mezben, míg Mojca Jelenc – aki legutoljára remekül szerepelt hazája színeiben – megint csak visszatér a csapatba. Az idén Dynamo Kurskban szereplő Eva Lisec remekül kezdte a szezont és az elmúlt hónap leghasznosabb játékosa lett az Euroliga-ban. A nyitómeccseken kulcsfontosságú volt az orosz csapat sikerében, azonban a Sopron Basket elleni összecsapáson súlyos bokasérülést szenvedett, melynek következtében nem fogja tudni segíteni együttesét a novemberi kvalifikáció során.
Ez alkalommal hazánk egyik légiósa is meghívást kapott Szlovénia képviseletére. Zala Friskovec, az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosa az Euroligában idén 28.7 perc alatt 7.4 pontot, 4.3 lepattanót és 1.6 gólpasszt átlagolt eddig, a bajnokságban pedig 22 perc alatt 10.6 pontot, 2.9 lepattanót és 1.3 gólpasszt ért el átlagban.
A 15 fős bő keret: NIKA BARIČ (Dynamo Kursk, Russia), BLAŽA ČEH (Cinkarna Celje), LARA KOZINA BUBNIČ (Triglav Kranj), ELMA DAUTOVIĆ (Sokol Hradec Kralove, Czech Republic), MERISA DAUTOVIĆ (Maribor), LEA DEBELJAK (Cinkarna Celje), ZALA FRIŠKOVEC(Atomeromu Szekszárd, Hungary), TEJA GORŠIČ (Polonia Warsaw, Poland), TINA JAKOVINA (Bembibre, Spain), MOJCA JELENC (Cinkarna Celje), ALEKSANDRA KROŠELJ (Friborg, Switzerland), TEJA OBLAK (USK Prague, Czech Republic), EVA RUP (Osnabruck, Germany), MARUŠA SENIČAR (Cinkarna Celje) and ZALA ŠROT (Molisana Magnolia Campobasso, Italy).

Fotó: kzs.si
