Hirdetés
Magyarország

Zárul az Európa Kupa csoportköre, nehéz Euroliga meccsek várnak a magyar csapatokra



:

:

Hirdetés

Szerdán igazi nagyüzem lesz nemzetközi porondon. Mind az öt csapatunk pályára lép. Az Európa Kupában lezárul a csoportkör. Az Euroligában a Sopron Franciaországban, a DVTK ismét Spanyolországban szerepel. A Szekszárd pedig közvetlen riválist fogad hazai pályán. A mérkőzések előtt a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga- bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

EUROLIGA

Basket Landes – Sopron Basket

“Minden tekintetben egy új csapat formálódik Sopronban és bár a PEAC ellen születtek ponterős teljesítmények az új játékosoktól is, de légiós-minőségben ez a jelenlegi felállás elmarad a tavalyitól. Ettől függetlenül régen láttunk olyat, mint legutóbb a Salamanca ellen, hogy hazai pályán ilyen gyorsan ekkora hátrányba került a Sopron. Szerintem ez egy kicsit meglepett mindenkit. Érezhetően nem tudtak a helyzettel mit kezdeni és ez okozta azt a tanácstalanságot, ami a meccs után is többször szóba került. Nagy kérdés, hogy Brittney Sykes hiánya jelent ennyit vagy egyszerűen csak egy nagyon rossz napot fogott ki a Sopron. Erre segíthet választ adni a szerdai franciaországi mérkőzés.

Azt is el kiemelném, hogy láthatóan akarta a Salamanca ezt a sikert, ez egyértelmű. Komoly presztízskérdést csináltak belőle és sikerült is az erőfitogtatás, de ne felejtsük el, hogy még csak december eleje van. Ezek még csak rész-sikerek. A cél eléréséhez szükségesek, de még nem jelentenek sokat. Ahogy a Sopront sem szabad egy mérkőzés alapján leírni, úgy a Salamanca esélyeivel kapcsolatban is óvatosan fogalmaznék. Az ellenfél maximális feltérképezése mellett így elsősorban most saját magával kell foglalkoznia a Sopronnak. Annak érdekében, hogy visszataláljon arra az útra, ahol szeretne járni. A legfontosabb, amiben nagyon erős volt mindig a Sopron, a terhek megosztása. Egy-egy jó egyéni teljesítmény már kevés.

A Basket Landes csapatának mindössze egy győzelme van. Azt is a Mechelen ellen érték el múlt héten. Az összehasonlító statisztikát nézve minden téren jobb a Sopron. Az elmúlt két szezonban is találkoztak ezek a csapatok. A franciák csak egyszer tudtak nyerni, még február elején, de akkor kevés játékossal, hiányos összeállításban utazott a Sopron. Bár most is a Landes lesz hazai pályán, ennek a meccsnek Fegyverneky Zsófiék az esélyesei. A csoportban hátrébb álló riválisok ellen nagy szükség lenne arra, hogy oda-vissza nyerjen a Sopron. Különösen azért, mert ott áll ötödik helyen a Mersin, akiknél benne van, hogy az alapszakasz második körében nem fognak veszíteni és az felboríthatja a csoportot.”

Perfumerias Avenida Salamanca – DVTK HUN-Therm

“Ez ismételten olyan találkozó lesz, mint Gironában, hogy nincs veszíteni valója a DVTK-nak. A Salamanca komoly erődemonstrációt tartott Sopronban, amit látott mindenki. Ha fogalmazhatok így, fel kell kötni a gatyát, hogy egy vállalható meccs kerekedjen ebből. A DVTK szereplése kapcsán ott folytatnám, ahol abbahagytuk a Girona előtt. Völgyi Péter rutinja rengeteget számít ebben a kiváló szereplésben. Több területen, férfiaknál és utánpótlásban is bizonyított. Nagyon jól tudja menedzselni a csapatot és le tudja venni a lelki terhet a játékosairól. Bár fárasztó és fáj minden, de az olyan győzelmek, mint például a girona-i, fel tudják dobni a társaságot.

A Salamanca centerjátékban – Julia Reisingerova révén – és ezzel a második esélyből szerzett pontokban palánk alatt nagy fölényt mutat. Kispadról is kiemelkedő az a hozzájárulás, ami érkezik náluk. A DVTK-nak az lehet a kulcs, hogy a tabellán jelenleg mögötte álló csapatokat tudja tartani és ezzel gyakorlatilag folyamatosan ott maradjon, őrizze a csoport 5-6. helyét. Nyilván egy Euroliga együttes kapcsán decemberben még korai erről beszélni, addig kilenc csoportmérkőzés előttünk áll és nagyon messze van még március, de az a pozíció Európa Kupát érne.”

Atomerőmű KSC Szekszárd – Virtus Bologna

“Nem volt jó hete a Szekszárdnak, érződött, hogy betegségek hátráltatták a csapatot. A bourges-i túra sima lett, de a győri első félidő is messze elmaradt a várakozásoktól. Nehéz megtalálni a pozitívumokat a játékosoknak, amikor ennyit dolgoznak, készülnek ezekre a rangadókra és végül nincs meg a várt eredmény. Szekszárdon mégis a pozitívumok kiemelésére törekednék. A győri harmadik negyed játéka például jó kiindulópont lehet. Arra viszont kiemelten fontos figyelni, hogy újra ekkora hátrányt nem szabad összeszedni, mert az a Bologna ellen nem férne bele.

A hétvégén a BEAC ellen a Szekszárdtól hasonló erődemonstrációra számítok, mint amit a Salamanca produkált Sopronban. Az első bajnoki forduló veresége után ott erőt kell mutatni a Szekszárdnak. Most nagyon előre szaladtunk, mert a Bologna ellen is fontos csoportrangadó jön. Teljesen egyformán áll mind a két csapat és a statisztikai mutatókban sincsenek számottevő különbségek. Jó kis ki-ki csata ígérkezik. Ha a B-csoportban szereplő csapataink kapcsán beszéltünk a távolabbi lehetőségekről, akkor a Szekszárd esetében is kiemelendő, hogy a továbbjutási esélyek megragadásához a szerdait meg kell próbálni megnyerni.

A szekszárdi keretet nézve Cyeshán éreztem egy kisebb fáradtságot. Elsősorban mentálisan, ami a dobáskiválasztásain látszódott múlt héten. Viszont a fiatalok ismét több lehetőséget kaptak. A Szekszárdra végig jellemző, hogy nem feltétlenül játszanak más összeállításban az Euroligában, mint a bajnokságban. Ha van egy tehetséges fiatal, akkor őt mindig próbálják feljebb és feljebb hozni. Szerintem Miklós Melinda kifejezetten jó teljesítményt hoz ebben a szezonban.”

EURÓPA KUPA

SERCO UNI-Győr – Kibirkstis Vilnius

“A győriek egy újabb győzelemmel biztonságban tudhatják magukat. Olyan értelemben, hogy az Európa Kupa rájátszás első és akár még a második fordulójában is pályaelőnyük lehet. A másodikhoz az eredmények kedvező alakulása is szükséges. Az elsőben viszont biztosan és akkor vélhetően verhető ellenféllel is találkoznának. Vilniusban vereséget szenvedtek Dombai Rékáék, de nem gondolom, hogy ez meg fog ismétlődni. Abszolút azt kell szem előtt tartani, hogy rengeteget érne a folytatás szempontjából egy nagy arányú győzelem.

A Botas és a Győr ellen szerezték a két győzelmüket a litvánok. Egy harmadik sikerrel életben maradnának a matematikai esélyeik. Az első mérkőzésen Gintare Petronyte ponterős játéka mellett a debütáló amerikai légiósuk okozott meglepetést. A hétvégén a Cegléd érkezik Győrbe, így minden túlzás nélkül a szerdai lesz a hét fő mérkőzése. A Győr a két győzelem ellenére mindkét arcát megmutatta legutóbb. A Szekszárd ellen láthattuk, hogy 25 pontos előny is könnyen elveszhet, ha visszaesik a koncentráció. Egyértelműen ennek elkerülésére törekedni. Ebben látom a szerda este kulcsát.”

NKA Universitas PEAC – Hatay

“A PEAC-nak is ugyanolyan fontos lenne a győzelem, mint a Győrnek. Az 5/1-es mutató lehet számukra is a belépő egy kedvező rájátszáshoz. A Hatay mindössze egy győzelemmel rendelkezik. Legutóbb a bolgár Beroe ellen mindössze nyolc játékosuk volt beírva a jegyzőkönyvbe és akkor ki is kaptak. Nem szeretnék találgatni, hogy mi lehet a probléma a török csapatnál, de nem néznek ki jól.

Összességében nincsenek rossz mutatói a Hatay-nak, ahogy az induló keretük sem volt rossz. A festékből például még most is 10 ponttal többet átlagolnak, mint a PEAC. Az ilyen ellenfeleknél a legnagyobb probléma, hogy nem tudhatod mire számíts. Milyen kerettel, milyen motivációval érkeznek. Egy biztos, hogy nem szabad beleragadni egy ki-ki meccsbe. Az lenne a lényeg, hogy az első pillanattól domináljanak a pálya minden területén a pécsiek. Nyilván nem könnyű egy ekkora soproni vereség után pályára lépni, de most a PEAC-nak a csoportbeli eredmény és saját maga miatt is nyernie kellene.

A két Európa Kupa mérkőzés kapcsán sok a feltételes mód. Hatalmas a 48-as főtábla és a 32 továbbjutó. Nehéz meghatározni, hogy milyen számszerű eredményekkel reálisan milyen pozíciók célozhatóak meg. Én mindig azt szoktam mondani, hogy nem is szabad számolgatni. Az adott pillanatban elérhető legjobb eredményre kell törekedni, amivel aztán az összesített tabellán is a lehető legelőrébb helyezhetik magukat a csapataink.”

Hirdetés