Zseniális koreográfiával szórakoztatták az izlandi kosaras lányok a repülőre várakozókat – videó
:
:

Fotó: FIBA.Basketball
A magyar női kosárlabda-válogatott vasárnap Izlandon játszik Európa-bajnoki selejtezőt, ahova pénteken indult el Székely Norbert csapata. A két válogatott együtt tart a szigetországba, és nem telnek unalmasan még az átszállással töltött órák sem – írja az Origo.
A mieink nem sokat pihentek a világklasszisok sorával felálló spanyoloktól elszenvedett csütörtök esti, szekszárdi szoros vereség (62-66) után, és pénteken máris útra keltek, hogy vasárnap, magyar idő szerint 21 órakor Hafnafjördurban Izland ellen folytassák a sorozatot.
A magyar és az izlandi csapat már útközben találkozott, a leendő házigazda csapat ugyanis egy 65-59-es vereség után Bukarestből tart haza. A kudarc azonban látható nem szegte az északi lányok kedvét, akik pompás koreográfiát vezettek elő a Village People Y.M.C.A. című slágerére.
