Hirdetés
Európa

Zuzana Zirkova az amatőr szinttől félti a szlovák női kosárlabdát



:

:

Hirdetés

Az eredeti menetrend szerint a napokban kezdte volna a felkészülést a szlovák U18-as válogatott az ausztriai B-divíziós Európa-bajnokságra. Ebből az alkalomból kérdezte a basket.sk portál a szövetségi kapitányt Zuzana Zirkovát.

A hosszú interjúban Zuzana Zirkova sok témát érintett. Kiemelve, hogy edzői diplomájának megszerzésén dolgozik, de kérdéses, hogy folytatja-e tanulmányait.

Nem csak az U18-as válogatott sorsa bizonytalan, de a Young Angels Kosice jövője is. Ki tudja, ha lesz is, milyen csapat formálódik. Én most hivatalosan munkanélküli vagyok és kérdéses a jövőm a sportágban. Előfordulhat, hogy a civil életben kell munkát keresnem.

– mondta Zirkova.

Szlovákiában a profi sport finanszírozása komoly krízisben van. Messze nincsenek olyan állami stabil lábak a rendszerben, mint hazánkban. Inkább piaci alapú sportfinanszírozást kezdeményeznének, de az a gazdasági visszaesés miatt igen szűkös lehet.

A sport sajnos a társadalmi érdeklődés peremén áll. Az állam aligha tud többet áldozni rá, de így a fiataloknak nem biztosítottak a megfelelő körülmények. A lányoknak nincs motivációjuk sportolni. Az én generációm még tervezhetett úgy, ha profi kosárlabda játékos lesz, akkor azzal biztosíthatja a megélhetését. Most nincs ilyen lehetőség. A női kosárlabda amatőr sporttá válhat a közeljövőben. Ebben a helyzetben a játék minősége tovább fog csökkenni és a még meglévő minőségi játékosok sem fognak tudni előrébb lépni.

– összegzett Zirkova.

Hirdetés