Hirdetés
Utánpótlás

Elhunyt Bakk Judit



:

:

Hirdetés

A Soproni Darazsak Sportakadémia a hivatalos honlapján adott tájékoztatást arról, hogy életének 77. évében elhunyt Bakk Judit, a sportakadémia örökös tiszteletbeli edzője, a magyar és a soproni női kosárlabda történelem jeles alakja.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 77. évében elszólították közülünk az égiek Bakk Judit örökös tiszteletbeli edzőkollégánkat, a magyar és a soproni női kosárlabda történelem jeles alakját.

Mindenki Jutka nénije profi kosárlabdázóként 59 alkalommal húzhatta magára a felnőtt válogatott mezét, és tagja volt az 1965-ös budapesti Universiaden, a Kisstadionban Románia felett aratott 43-40-es győzelmével bronzérmet szerzett csapatnak is.

Amíg bírta erővel, még nyugdíjas éveiben is nevelgette a kis darazsakat, majd amikor már nem tudott saját csoportot vállalni, besegített helyettesítő edzőként, illetve lelkes kísérőként is a nyári táborainkban. Nem hiányzott felnőtt csapatunk, a Sopron Basket mérkőzéseiről, ahogyan rendszeresen kilátogatott sportakadémiánk fiataljainak a mérkőzéseire is, elfoglalva székét az alapvonal mögött.

Biztosak vagyunk benne, hogy fentről is rajtunk tartja szemeit és szurkol sikereinkért.

Jutka, néni, emléked megőrizzük! Nyugodj békében!

tájékoztat a Soproni Darazsak Sportakadémia.

Hirdetés