Hirdetés
Magyarország

Lezárul a BEAC és a MAFC párharca



:

:

Hirdetés

Pénteken egy mérkőzést rendeznek az Amatőr bajnokság negyeddöntőjében. A BEAC Újbuda kilencpontos előnyben fogadja a MAFC gárdáját.

Az oda-visszavágós kuparendszerű párharc első felvonása során 84-75-ös sikert aratott a BEAC. Döntően a BEAC vezetett az összecsapáson. Már a 27-16-os első negyedben jelentős előnyre tett szert. A legnagyobb differencia pedig 22 pont volt a felek között. A MAFC azonban nagy hajrába kezdett és 69-47 után 11-4-es futással közelebb került riválisához. Az utolsó másodpercekben pedig a lélektani 10 pont alá faragta a hátrányát, amivel nyílttá tette a visszavágót.

Vasárnap a junior döntővel párhuzamosan rendezték a párharc első felvonását. A junioroknál az ország 16 legjobb csapata között a BEAC három gárdával képviseltette magát, így a B-csoportos rájátszásban az A-csoportos keretből visszajátszóknak jutott oroszlánrész. A rutinos játékosok pedig nem is okoztak csalódást. Juhász Angéla 21, Zsámár Lili 19 pontot ért el. Tóth Franka 11 pont, 12 lepattanós dupla-duplát szállított, de ki kell emelni Katona Boglárka 12 és Angyal Barbara 10 pontját.

Ha már rutin, a MAFC-ról sokszor elmondtuk, hogy a B-csoport legtapasztaltabb csapata. Ezúttal is Szörényi Laura jegyzett 24 pontot, Aradi Zsanett 13 pont, 15 lepattanós dupla-duplával zárt. Hercze Szandra 17 egységig jutott, Karlócai Julianna statisztikai lapjára pedig 8 pont és 16 lepattanó került. A lepattanócsatát 45-36-ra meg is nyerte a MAFC. Különösen kiemelendő, hogy kétszer annyi támadólepattanója volt, mint riválisának.

Az eladott labdákban nem mutatkozott nagy különbség a felek között, szerzett labdákban és triplákban igen és mindkettőben a BEAC kerekedett riválisa fölé. A triplákat nézve a BEAC a 23 kísérletéből 10-et értékesített, míg a MAFC 30-ból 6-ot. Ritkán statisztikázunk a B-csoportban ennyire hangsúlyosan, de ilyen párharcban kifejezetten érdekesek ezek a számok és igen sokat megmutatnak. Érdekes lesz majd figyelni, hogy miként alakulnak a keretek és egyes mutatók. Tanulságos sakkjátszma jön.

MENETREND

AMATŐR NŐI NB, 1-16. HELYÉRT – NEGYEDDÖNTŐ

19:00 BEAC Újbuda – MAFC – ÉLŐ STATISZTIKA

Hirdetés