Magyarország

Buborékokban fotós szemmel – interjú Tóth Zsomborral

Szerző: wbasket.hu

2021.04.26. 16:11

#Atomerőmű KSC Szekszárd, #Euroliga, #Európa Kupa, #F1, #Sopron Basket, #Tóth Zsombor

Az elmúlt másfél hónapban nemzetközi kupasorozatok végjátékában “buborékos tornákon” szurkolhattunk a Sopron Basket és az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatának. A soproni Euroliga HUB, illetve a szekszárdi Európa Kupa Final4 és az isztambuli Euroliga Final4 küzdelmeit is helyszínen követte akkreditált fotósként Tóth Zsombor. Vele beszélgettünk a tapasztaltairól.

Az utazási korlátozásokon túl mennyire változtatta meg a (sport)fotósok életét a világjárvány?

Azért az utazási korlátozásokon ne lépjünk ennyire gyorsan át, ugyanis hiába van érvényes fotós akkreditációm egy eseményre, mert, ha bármelyik ország éppen bezárja a határokat, ezt a sporteseményt szervezők nem írhatják felül. Ezért meghatározó az éppen aktuális helyzet – ami akár naponta változhat – az országok egymáshoz való viszonyulásában.

Így gyakorlatilag 2021 tavaszig nem is volt értelme bármilyen utazást szervezni. Arról nem is szólva, hogy amíg nem estem át a víruson és nem volt bizonyítottan ellenanyagom, szinte biztosan elkaptam volna, bármerre is utazok.

Szerintem, teljesen megváltozott minden. Egy újságíró (most nem fotósról beszélek) – bármennyire is fájdalmas, hogy nem lehet ott a helyszínen – , a munkáját otthonról is el tudja végezni. Nem „veszíti el” a munkalehetőséget, sőt: látjuk, hogy a járvány alatt az online nézettségi adatok is felfutottak a korábbiakhoz képest. Ráadásul sok esetben még több információ is rendelkezésére áll az irodában, vagy otthonában, mint a helyszínen tartózkodó kollégáknak.

Ahova pedig jelenleg beengednek újságírókat nagyrészt ott sem lehet személyes interjúkat készíteni, sőt – amiként láthattuk – az Európa Kupán és Euroligán még csak vegyes (mix) zóna sincsen. Ezeknek az lenne a lényege, hogy az interjúalanynak ha látod a szemét-gesztikulálását-érzelmeit, akkor személyesebb az élmény, hitelesebb az anyag. Mivel ez nagyrészt nem lehetséges, ezért mondhatni, hogy újságíróként majdnem jobb is otthonról dolgozni bizonyos sportágak tekintetében, mint elutazni valahova ahol a sajtótájékoztatót amúgy is egy másik, 20 méterre található szobából szintén képernyőn láthatod csak…

Viszont egy fotós, ha nincs ott a helyszínen nem tudja lefényképezni mi történik, munkája sincs. 

Jó, azért adódtak meglepő lehetőségek. Például, amíg otthon kellett maradni és sportrendezvények sem voltak, dolgoztam egy E-sport egyesületnek. Az autóversenyeikről kellett képeket „kifényképezni”. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a 15 ember által lefutott versenyt bármilyen időpillanatban meg tudom állítani, és ezt követően a versenypályán a  térben is tudok mozogni a megállított időpillanatban.

Tehát abszolút lehet kreatívan fényképeket készíteni egy valós emberek által lefutott virtuális versenyről, ez is egyfajta kihívás is volt.

Hogy látod, lesznek dolgok, a rendezvényeken rátok vonatkozó szabályok, amik a Covid lecsengése után is velünk maradnak és amivel számolnod kell a jövőben?

Biztosan lesz, ami eltűnik egyik napról a másikra, és biztos vagyok abban is, hogy például a kihelyezett kézfertőtlenítők kötelező elemek maradnak és életünk részévé válnak minden ilyen rendezvény látogatásakor.

Az élet számos területén kiderült, hogy sok minden kontakt nélkül –  vagy minimális kontakttal – is megoldható, nem mellesleg ezzel jelentős költségeket is megspórolva.

A világ sportja nagyjából tavaly márciustól nyár végéig szünetelt. Azóta újraindultak a bajnokságok az országok többségében zártkapusan és a nemzetközi események nagyrésze buborékos formában. Viszont ebben a helyzetben, sok helyen azt a protokollt alkották meg, hogy a rendezvénynek van egy-két – a szervezők által megbízott – hivatalos fotósa, majd egy profi háttércsapat ezeket a képeket azonnal közzéteszi (már a sportesemény alatt) szabadon hozzáférhetően azoknak, akiknek szüksége van rá. Így igazából megoldódik a külső fotósok hiányának kérdése. Így minden médium és újságíró hozzáfér a helyszíni képekhez ingyenesen.

Azonban hosszú távon nyilván ez – bizonyos értelemben – minőségromlást okozhat, hiszen találkoztam már konkrétan több olyan hírrel több külföldi oldalon, ahol egy-ugyanaz a kép volt minden cikkben.

Illetve, ha azt a szempontot nézzük, hogy „A kategóriás” rendezvényekre csak profi sportfotósok kapnak belépőt, akkor azért „a több szem többet lát” elv is általában érvényesül. Ez a tájékoztatás minőségét szolgálja. A kollégákat egyébként sem kell minden rendezvényen és minden szituációban konkurenciának tekinteni, vannak helyzetek, főleg a bajban, amikor egyértelmű, hogy mi is „egy csapat vagyunk”.

Azt se felejtsük el, ha egy fotósnak több napra buborékba kell vonulnia, akkor az eseménytelen napokon bezárva ül egy hotel szobában és nem tud máshol mást fényképezni. Így ha valakinek annyira sűrű a programja, ez így bele sem fér, hogy ilyen feltételekkel részt vegyen egy rendezvényen.

Remélem azért, hogy minden visszaáll a régi rendbe. Szerintem –  ha már beengedhetnek több fotóst egy eseményre –  akkor nem jelent nagyobb szervezési gondot a korábbi rendszerek szerint tenni azt. Ennek lehetőségét az teremtheti meg, ha az emberek többsége várhatóan oltott lesz és akár ehhez is köthetővé válik a belépés. Az idei év a nemzetközi események tekintetében – mivel mindenhol más ütemben jelentkeznek a hullámok és ezért  továbbra is maradnak el nagy nemzetközi sportrendezvények – szerintem még teljesen átmeneti és bizonytalan. Bízom benne, hogy 2022 hozhatja vissza részben a megszokott világot.

Egyedüliként voltál ott fotósként az elmúlt hetekben a három magyar érdekeltségű FIBA buborékos tornán, a soproni Euroliga negyeddöntőn, a szekszárdi Európa Kupa Final4-on és az isztambuli Euroliga Final4-on. Milyen feltételeket kellett teljesítened, hogy egyáltalán bejuss ezekre a rendezvényekre?

Jelen helyzetben a FIBA az elmúlt hónapok buborékaiban mindenhol csak a saját fotósát preferálta, és a szervezőket is arra bíztatta, hogy ezeknek a képeknek használatára motiválja a médiákat, és mellőzzék a saját fotós küldését, ezzel biztosítva a minél kevesebb kontaktot a rendezvényeken a külsős fotósok által.

Az itthoni rendezvényeken – mivel zárt térről beszélünk – ráadásul a 100 fő / rendezvény szabály is élt, tehát nem lehetett ennél több embert beengedni még akkor sem, ha jogosultan léptek volna be.

A soproni buborékra a csapatom, mint rendező a Sopron Basket kérte meg a külön engedélyt nekem, amit meg is kaptam (ahogy korábban a decemberi buborékra is).

A másik két rendezvénnyel kapcsolatosan én kerestem meg a FIBA európai sajtófőnökét. Nagyjából ugyanakkor derült ki a két FINAL4 helyszíne, és jeleztem, hogy szeretnék mindkét helyszínen ott lenni. Szekszárd azért volt fontos, mert így tudtam tesztelni a Camera Kft. által biztosított új R6-os fényképezőgépet azon a négy mérkőzésen is, illetve a felkéréseim mellett, úgy gondoltam, mivel a női kosárlabdával évek óta komolyan foglalkozom, nyilván presztízs egy olyan rendezvényen ott lennem, ahova nem nagyon lehet bejutni. Ráadásul „itthon” van és magyar érdekeltség is van az Atomerőmű KSC Szekszárd kapcsán.

Amikor pedig nem egy adott csapatnak megyek fényképezni, amúgy teljesen más szemmel nézhetem az eseményt, ez egy külön élmény és tapasztalat.

A következő hétvégén Isztambulban rendezett FINAL4 pedig egyértelműen a csapatom miatt volt fontos. Itt azért is volt életszerű személyesen egyeztetni a részvételt, mert gyakorlatilag 4-5 nappal jeleznek vissza hivatalosan a rendezvény előtt, hogy: igen vagy nem. Külön „logisztikája” van jelen helyzetben a repülő-, szállás-foglalásnak, aztán tesztet csináltatni, mindezt kellő időben és ilyen gyorsan összerakni. Így fontos volt, hogy már előbb biztos legyek a jóváhagyásban, az elmúlt évek munkáinak köszönhetően.

Tudom, hogy a járványhelyzet más-más szakaszára esett a három rendezvény, de mik voltak a közös pontok a szervezésben és mik voltak a különbségek?

A közös pontok közül a legfontosabb az, hogy teszt nélkül sehova nem lehetett bemenni. Sopronban volt a legszigorúbb a rendszer. Mindenekelőtt kellett egy 72 órán belüli PCR teszt egyáltalán ahhoz, hogy beköltözhessünk. A beköltözésnél ismét levettek egy PCR tesztet és egy gyorsteszt is volt. Ezt követően a hotelben másfél napig nem hagyhattuk el a szobánkat csak enni és azt is a megadott pontos időben. Ott sem ülhettünk egymás mellé és nem mehettünk oda senkihez, amíg a negatív PCR nem jött meg. Ezt követően még két gyorsteszt volt a két mérkőzés előtti napon, ezek mind a zárt hotelben. Van, akik szerint ez túl nagy szigor volt, szerintem nem. Mert, az, hogy levesznek 5 perc alatt két gyorstesztet egyáltalán nem zavaró és így mindenki biztonságban érezhette magát. Ez jelenleg hozzátartozik a munkánkhoz, én úgy fogom fel.

Ráadásul a soproni buborékban vagy ha úgy tetszik HUB-ban levett PCR teszt és gyorstesztek valamint a szállás költségét az öt napra a Sopron Basket vállalta a média képviselői részére, ez egy nagyon fontos és említésre méltó minőségi gesztus és egyben példaértékű felelősségérzet is a szervezők részéről, azon túl, hogy nagy anyagi terhet vett le a vállunkról!

Ez a zárt rendszer így azt is hozta magával, hogy lehetőségünk volt interjúkat is készíteni, illetve nekem ezekhez fotó illusztrációkat. Jó az, amikor egy sportoló mindenféle sztárságot levetkőzve jön le egy interjúra, akár Alba Torrens vagy, Breanna Stewart aki  például maga kérte, hogy én válasszam ki a helyet ahol beszélgetnek, mert fontos, hogy nekem mi a legoptimálisabb a fotó miatt.

Szekszárdon is lett volna tesztelés, azonban ettől eltekintettek végül mivel én pont az utazás előtt estem át ellenanyag-teszten, ami bőven megütötte az elvárt szintet így a FIBA szabályzata elfogadta azt.

Ennek ellenére én kértem a helyi szervezőket, hogy amennyiben van rá lehetőség szeretnék egy PCR tesztet a hétvége folyamán, amit biztosítottak nekem, így nekik is köszönöm ezt a lehetőséget.

A török utazáshoz kellett előszőr egy 72 órás PCR teszt, hogy egyáltalán kilépjek Ausztriába, de ugyanez a teszt jó volt a repülőre szálláshoz, amihez szintén 72 órás tesztet kértek a törökök.

Ezen kívül kellett a török egészségügyi minisztériumnál egy regisztráció, ami egy úgynevezett HES kódot ad személyre szabottan. Enélkül nem lehet repülni, sőt mint kiderült országon belül utazni se. A tömegközlekedési kártyámra is rá kellett vezettetni Isztambulban a kódot, de a turistalátványosságoknál vagy fontosabb helyeken is kérik a telefonra elmentett QR kódot. Ennek hiányában sok helyre nem lehetett jelenleg belépni.

Ezeket követően kellett egy 72 óra a csarnokba belépéshez is és mivel nem volt úgy optimális mennem, hogy 1 teszt beleférjen minden időkorlátba ezért csütörtökön Isztambulban is kellett egyet csináltatnom. Onnantól viszont ott nem teszteltek.

Számomra a legmegdöbbentőbb a Bécs-Isztambul repülőút során történt.  A bécsi reptéren, – amely amúgy szinte üres volt és a járaton is – végig kötelező volt az FFP2 maszk hordása. Erre fel is hívták a figyelmünket és ellenőrizték is. Erre a repülő út közepén, a légikisérők körbementek és mindenkinek hozták az innivalót és a meleg reggelit. Természetesen minden utas így gyakorlatilag egyszerre levette a maszkot és elfogyasztotta a felszolgált ételeket…

Azért sem tartottam ezt szerencsésnek, mert hiába voltam én védett, ha a repülőn találtak volna pozitív esetet a leszállás után, akkor elvben a szabályok szerint minden utas mehetett volna karanténba…

A buborékok alatt milyen feltételekkel dolgozhattak a fotósok? Állhattál ugyanazokon a pontokon, bemehettél ugyanazokra a helyekre, ahova a világjárvány előtt?

Mindhárom helyen más volt a helyzet. A negyeddöntőn Sopronban csak az egyik oldalon lehetünk az alapvonal mögött, majd a második mérkőzésen már a túloldalra is átmehettünk. Természetesen csak mérkőzés előtt és félidőben volt engedélyezett az oldalváltás. Fura a „dolgozhattak a fotósok” megfogalmazás, mert hát csak ketten voltunk.

Szekszárdon is lehetett volna oldalt váltani, azonban mivel a buborékon kívül voltam, ezért csak az egyik sarokba ülhettem be mind a 4 meccsre, onnan sehova semmi mozgás. Nyilván azért nem voltam a buborékban, mert a helyiek nem számoltak az én érkezésemmel előzetesen, viszont így profin meg lett oldva. Az első meccs előtt áram se volt ott azon a helyen, de miután kértem, 10 perc alatt varázsoltak oda egy vezetéket valahonnan. Ezúton is köszönettel tartozom Mónikának, Katának és a többieknek. Abszolút felkészültek voltak a váratlan, azonnali intézkedésre, és megoldották a felmerülő kéréseket, semmiben nem szenvedtem hiányt.

Amíg Sopronban mindenkinek ki volt készítve egy másfél literes bontatlan ásványvíz én azzal már elvoltam, Szekszárdon komoly büfé részleg is volt. Ez a lehetőség mércéje volt az egyéni felelősségérzetnek. Én elkülönültem és csak akkor vettem le a maszkot, amikor ettem és távol voltam másoktól.

Azonban ez a szigorú rend már nem volt jellemző a török Final 4 rendezésre. A csapatot a buborékból (ami úgy valósult meg, hogy az adott hotelbe, amúgy bárki más is foglalhatott szobát) rendőri felvezetéssel busz hozta a csarnokhoz, azonban hiába voltak rendőrök és gépfegyveres katonák a csarnok körül bárki bármilyen belépő és akadály nélkül eljuthatott egészen a busz parkolóhelyéig és ott kontaktolhatott a játékosokkal mielőtt bementek a csarnokba. A csarnokban pedig – igaz, hogy  volt mindenkinek a saját zónájába szóló kártyája –  mégis simán kimentem pénteken a büfébe vizet és szendvicset venni, sőt az előtérbe is ahova kintről nem engedtek be…..

Ezekre az eseményekre kellett külön készülnöd? Mi a nyerő taktika?

A  torna előtt a felkészülést mindig ketté bontom, egyrészt vannak a résztvevő csapatok, másrészt a helyszín. Értelemszerűen a soproni csarnokra és csapatra nem kellett külön készülnöm, mert heti szinten a csarnokban vagyok, a tudatos építkezésnek hála pedig a játékosainkat évek óta ismerem, folyamatosan játékban látom őket. Az ellenfélre pedig azért nem készültem, mert éppen az volt a célom a jelenlétemmel,  hogy nem megszokott Euroliga/Európa kupa követelményeknek ( például a korábbi interjúban említett 60-40% -os szabály) megfelelve kell fotózni, hanem teljesen szabadabban saját látásmóddal a magyar csapatok szempontjából tudom bemutatni a történéseket.

A szekszárdi csarnokot is jól ismerem, illetve az ő játékosaikat is, hiszen az elmúlt években szinte mind vagy ott, vagy valamelyik másik magyar csapatban jártak már nálunk többször vagy én náluk.  Megnéztem januári buborékból két meccsüket és külön kerestem pár Friskovec labdafelhozást, ahogy azért Škorić dobásait is megnéztem. Őket keveset láttam játszani amióta Magyarországon vannak.

Szerintem a jó kép részben ott készül el, hogy sejtem az adott játékos bizonyos szituációkban mit érez biztos megoldásnak, mert nagy eséllyel azt fogja választani. Így folyamatosan a történések előtt lehet lenni 1-2 másodperccel és ez segít a legjobb képeket elkészíteni.

A nézők hiánya, az “ingerszegény” környezet befolyásolja a munkádat?

Ami a pályán történik és meg kell örökíteni az gyakorlatilag nem változott, így nem szabadna, hogy  a munkámra kihatással legyen. Nyilván azok az érzelemdús képek hiányoznak, amelyeket vidám vagy akár szomorú szurkolókról lehet készíteni. Ami feltűnő lett, hogy hallom a cipők csikorgását, az edzők instrukcióit, vagy, hogy a játékosok a pályán pontosan mit beszélnek egymással és a játékvezetővel. Ez egyébként egy különleges élmény.

Ami új és más: most több időt lehet így szentelni az edzők és kispad fotózására, vagy ha egy barátod van a lelátón azt az őszinte érzelemkitörést megörökíteni.

Mi a helyzet jelenleg Törökországban?

Egészen elképesztő élményeket éltem át. A Final4 hétvégéjén péntek este 7 órától hétfő reggeli kijárási tilalom lépett életbe, csak szombat és vasárnap mehettek ki a 18 év feletti és 65 év alatti a török állampolgárok, akkor is csak a lakcímhez legközelebb eső élelmiszer boltokba/patikákba. Mivel ezekből sok van és kisboltok jellemzően, így gyakorlatilag a szomszédos utcáig lehetett kimenni.

Ezzel szemben engem, mint turistát semmilyen korlátozás nem érintett, bármikor mozoghattam egy olyan városban ahol 13 millió ember lakik, de az utcák üresek. Nehéz megfogalmazni milyen élmény volt, mindenképp különleges.

A szabályokat betartották és betartatták. Akin nem volt maszk a sétálóutcán arra már hétközben is azonnal rászólt a rendőr, a korlátozások ideje alatt pedig véletlenszerűen több sávos utakat lezártak és mindenkit ellenőriztek. Szombaton és vasárnap is belefutottam ilyenbe.

A közlekedésben pedig semmi segítséget nem kaptunk. Tudni kell, hogy a stadion 10-15 kilométerre van a belvárostól, és tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető. Már odafele úton is késésben voltam, miután volt olyan taxis, aki amint megtudta hova megyek annyi volt a válasz „az baj”, mert, hogy vannak helyek ahova épp nem mennek ha nincs kedvük. Mivel a pénteki Sopron-mérkőzés este 9-kor kezdődött, majdnem éjfél volt mire végeztünk. Győri Ferenc kollegámmal próbáltunk az esőben taxit fogni, de hát a kutya nem járt arra a külvárosban. Erre felhívtam telefonon a városi hivatalos társaságot, ahol annyit tudtak mondani, hogy no english… no english. Kis gondolkodás után, sikerült a semmi közepén találnom egy biztonsági őrt, tárcsáztam a számot és a telefonom odaadtam neki, és mutattam, hogy taxi és, hogy ide. Rá is rácsapták, nehezen elmagyarázta, hogy mi nem hívhatunk taxit. Viszont a saját telefonján végül sikeresen intézett nekünk egy autót.  És még reggelig lehetne folytatni a hasonló abszurd történeteket……

Köszönettel tartozom a Sopron Basket csapatának, támogatásuk nélkül a törökországi utazásom nem valósulhatott volna meg.

Galéria: